A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazugság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

7.fejezet

~Az igaz szerelemnek sosincs vége!~

*Yoon Pov*
Nem mertem megszólalni, mikor Zelo elmondta nekem, hogy hazudott. Ő még soha nem hazudott nekem.
- Ho...hogy-hogy hazudtál....? Te...- egyre távolodtam tőle.
- Yoon! Én szeretlek! - ölelt magához.. De kiszakítottam magam szorításából és az ajtónak estem . Ijedt tekintet ült szemében és az enyémben is.
- Ze...Zelo...? Mi...mi a fene...ütött beléd? -kérdeztem és hangom remegett.
- Te! Te és az édes hívogató ajkaid! - támaszkodik neki az ajtónak engem eltakarva. Én ellöktem magamtól és kirohantam.
Aztán még egy sort kiabáltam vele, majd Hope bevitt Unni szobájába.
- Yoon! Baj van? Mit mondott neked? - kerdezősködött Hope. Én csak tovább sírtam.
- Ne...nem akarok vá...válaszolni...- szipogtam. Amitől magához ölelt és hátamat simogatta.
- Sh...Minden rendben lesz! -yugtatgatott és JungKook csak idegsen járkált fel-alá a szobába.
- Egy fiúban sem lehet megbízni....- szipogtam tovább.
Aztán hallottam egy nagy durranást és egy puffanást.
- Unni...Unni!- kiakartam menni és sikerült is. Ahogy az ajtó kinyílt pont Zelo-t láttam meg.
- Yoon...Én..én...- nem jutott szóhoz.
- Te voltál?! - förmedtem rá.
- Yoon, figyelj sajnálom!
- Nem okoztál még elég bajt?! Kérlek menj el! Menj el, mert soha többet nem akarlak látni!
- De Yoon! 
- Zelo! Azt mondtam nem! 
- Jól van! De fogsz te még a karjaimba sírva borulni! 
J-Hope megfogta a karomat és behúzott a szobába. JungKook utánam jött. Hope meg kint maradt. 
- Yoon, kicsim, jól vagy? - aggódó arccal bámult rám. Én csak elfordultam tőle. 
- Igen...- már a sírásgörcs ült rajtam. 
- Yooni, fordulj ide, kicsim...!- a hangja megindította a könnyeimet. 
- Ne...nem...
- Te sírsz? - fordította maga felé arcom,és akaratomon kívül is inkább a saját szobámba rohantam.
Bezártam az ajtót,és nem nyitottam neki ki,de egy idő után meghallottam,hogy énekel,és azt is,hogy zokog. Velem az a baj,hogy túlságosan is nagy a szívem! Kinyitottam az ajtót,és JungKook vállait átöleltem hátulról.
- Sajnálom....hülye vagyok! -suttogtam,és Unnie sehol sem volt,Hope-l együtt. - Hol van Unnie?
- A szobájába! Elég erősen leütötte Zelo.
- Ne..ne ejsd ki többet a nevét kérlek,Szerelmem! Szeretlek! -csókoltam meg.
Mind a kettőnk könnye folyt. nnyira összeszorult a szívem. Nem elég,hogy a legjobb haverom szerelmes belém,de még az életem is porrá akarja zúzni. Nem hagyhatom. Az ajkaimon csüngő fiút szeretem és más pasi nekem sosem kellene,csak is Ő! Elváltam tőle,majd mind a ketten felálltunk.
- Szeretlek! -suttogta,és megölelt.
- Én is! -szipogtam.
- Menj be Unnie-dhoz! -javasola,és én bementem.
Olyan volt mint aki alszik,pedig tudom,hogy az ütés miatt ájult el. Hope könnyei folytak Unnie karján. Sosem láttam még fiút sírni egészen Zelo-ig,és JungKook-ig és Hope-ig. Óvatosan tettem a kezem Hope vállára,aki összerezzent.
- Nem akar felkelni! -folytak könnyei.
- Unnie erős,felkel hidd el!
- És ha...
- Nem! Hoseok! Nem! Olyan nem történhet meg!
- Féltem!
- Mert szereted! Hidd el Unnie erősebb mint gondolnád! -mosolyogtam rá bíztatóan de könnyeim az ájult lány láttán elkezdtem megint utat törni maguknak. - Magnkra hagysz picit? -kérdeztem és elcsuklott a hangom.
Apró kis gombóc kelettkezett benne,és alig tudtam megszólalni. Hoseok kiment,és picit lenyugodott. Én Unnie ágya mellé rogytam le,és fogta meg Unnie Hoseok könnyeitől nedves kezét. Csak bámultam zerdületlen arcát,ami eddig értem kiabált. Hallottam,hogy miket mondott Zelo-nak. Hihetelen mennyire szeret. Bárcsak viszonozhatnám a szeretét! De..még pici vagyok hozzá. Ahogy JungKook-hoz is. Mikor Unnie pillái elkezdtek rezegni a szívem elkezdett gyorsan verni. Akartam kiáltani Hope-nak,hogy : "Felkelt" de a könnyektől nem tudtam megszólalni,mert a gombóc a hangomnak akadályt adott.
Mikor Unnie felkelt megbeszéltük ezt az egészet. Annyira utálom,hogy mindig tud rám hatni. Lassan felállt,és kimentünk. Hoseok szemei nagyra kerekedtek látván az erős lányt. Mikor elléptem Unnie-tól majdnem összeesett,de Hoseok megtarttta. Annyira boldog voltam,hogy van aki ennyire szereti Unnie-t. Én nem szóltam és nem is mentem JungKook közelébe se. Egyszer csak,valakinek a lábába megbotlottam,és JungKook karjaiba omlottam. Ő elmosolyodott és én bújtam hozzá. Unnie és Hoseok a szobába mentem,mi meg a sajátunkba. Sajátunkba? Juj! Nem hittem volna,egyszer ezt mondom,de hát igen. Szeretem JungKook-t.
- Nagyon buta voltam...-lépegetett két ujjam JungKook mellkasán.
- Nem! Te csak csupán féltél! -csavargatta a hajam.
- De Te még ezek után is így kitartasz mellettem...hihetetlen vagy! -mosolyogtam rá.
- Tudod nekem egyszer anyu azt mondta,hogy az igaz szerelemnek sosincs vége! -puszilta meg homlokom.
- Az biztos! -bólogattam helyeslően,és bújtam a szerelmemhez. - Mikor mondtam utoljára,hogy szeretlek?
- Már elégszer elmondtad! -kuncogott. Olyan aranyos.
- Zelo-t kitiltottam az életemből. Remélem Yongguk majd észhez téríti! -sütöttem le szemeim.
- Yongguk erős srác,neki van hatása Zelo-ra.
- Honnan tudod? -néztem szerelmemre.
- Ismerem régebbről Yongguk-t,hiszen Ő nagy kocsis...
- Az igaz. -hajtottam fejem szerelmem mellkasára,és apró szívecskéket rajzolgattam rá.
- Mindig szívecskék?
- Ühüm. -mosolyogtam,és lassan mély álomba zuhantam.
JungKook ölelő karjai biztonságot nyújtottak számomra. Tudtam,hogy senki nem bánthat,mert Ő itt van velem. Szeretem,amíg csak a szívem ver,az utolsó vércseppig harcolok érte ha kell,és Unnie-t is megvédem.

2013. december 26., csütörtök

6.fejezet

~Örökké együtt leszünk...~
 
*Minnie POV*
Mikor Zelo és Yongguk bejöttek meglepődtem. Nem akartam hinni a szememnek,de hát egye fene...haverok. JungKook elég rendesen oda volt,így elment lefeküdni,mi addig akonyhába mentünk J-Hope-l.
- Szeretlek! -ültetett fel a pultra.
- Én is! -fontam lábamat dereka köré.
- Mi lenne velem nélküled? -puszilgatta a nyakamat.
- Megőrülnél! -kuncogtam,és ajkaira tapadtam.
Lábaimmal közelebb húztam magamhoz,és kezeit átfonta derekam körül. Annyira de annyira kívántam,hogy csókoljon és hozzám érjen. Kezei elkezdték feltolni a toppom,és én hagytam. Nagyon bezsongtam tőle,és akartam is hogy kényeztessen. Már én is csatoltam ki az övét,mikor Yoon nekiállt kiabálni. Azonnal összekaptuk magunkat és a nappaliba rihantunk.
- Miért kellett?? MIÉRT?? GYŰLÖLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -zokogott Yoon és JungKook álmos fejjel kitámolygott a szobából.
- MIÉRT NEM ÉRTED MEG,HOGY SZERETLEK?? -kiabált erősen Zelo.
- MERT ÉN JUNGKOOKÉ VAGYOK. ŐT SZERETEM,ÉS TE BECSAPTÁL! HAZUDTÁL NEKEM! GYŰLLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -kiáltozott sírva Yoon,és gyorsan magamhoz öleltem.
- Nem hsizem,hogy normális vagy! -vágta képen Yongguk Zelo-t,és Yoon a karjaimban zokogott.
- Hope! -szóltam szerelmemnek - Vidd be a szobámba Yoon-t,és nyugasd meg,én lerendezem a két fiút akik itt verekednek!
- És Kook? -nézett rám Hope.
-  Ráncigáld el! -mondtam,és Hope megtette a kérésem.
- Nem értelek! -kiabált Yongguk.
- Ha szeretem akkor mi van? -törölgette a vért a szájáról Zelo.
Yongguk újra neki akart ugrani,de közéjük álltam,és Yongguk éppen-hogy meg udott állni.
- Most azonnal tűnjetek el mind a ketten,és vissza se gyertek! Yoon nem elég hogy beteg,ti még szét is roncsoljátok az idegeit! Tűnjetek el mind a ketten,de villám gyorsan! -kiabáltam velük és az ajtóra mutattam.
- De Yoon nélkül nem megyek el! -dobbantott Zelo.
- TŰNJ EL! LÁTNI SEM AKARLAK! NEM ELÉG,HOGY TÖNKRETESZED A HAZUGSÁGAIDDAL,DE MÉG NEKEM IS ELLENT MONDASZ? MIT AKARSZ MÉG? HOGY AKARSZ MINKET MÉG TÖNKRE TENNI?? -eredtek meg a könnyeim.
- JungKook nem érdemli meg Yoon-t. Ő az enyém! -kiabált Zelo.
- HAGYJ BÉKÉN ŐT IS MEG ENGEM IS,DE ÖRÖKRE! TŰNJ EL INNÉT! -kiabáltam vele és könnyeim nem hagytak alább csak folytak arcomon.
- YOON AZ ENYÉM! -kiáltott rám,és egy vázával leütött.
Kép szakadás történt a fejemben. Csak fájós érzés önötte el a testem,és az oldalam cefetül fájt. Mikor felkeltem az ágyamban voltam,és Hoseok szorongatta a kezem. Fejemen egy jeges zacskó volt.
- Minnie! -sóhajtott Hope,és gyengéden megcsókolt.
- Mi..mi..mitörtént? -néztem rá.
- Zelo elment. Yongguk leütötte,és elmentek. Neked a fejed sérült meg.
- És..Yoon hogy van?
- Aggódik éérted,de elvan.
- Behívod? -nézted Hope-ra.
- Ühüm.-bólogatott kedvesen s behívta Dongsaenget.
- Unnie! -borult nyakamba.
- Dongsaeng! -öleletem meg a lányt.
- Miattam lett ez az egész! -szipogott.
- Dehogy! -nyugtatgattam Yoon-t.
- Nem állok szóba Kook-al! -szomorodott el.
- Micsoda? -akadtam ki.
- Nem akarok.
- Mi?? Miért??
- Zelo...
- Jaj már! Verd ki a fejedből ezt a hülyét! Csak tönkre akart tenni!
- És sikerült... -motyogott.
- Meg a kis tökömet! Erősebb vagy mint ahogy Ő azt hiszi!
- De..
- Dongsaeng! Boldog voltál és leszel is. JungKook nálad jobbat nem is kaphatott volna!
- Szeretlek Unnie! -borult a nyakamba.
Együtt kimentünk,és Hope csak nézett rám. Nem értette,honnan van ennyi erőm. Az erő forrásom Yoon,és akiért ki akartam mászni az ágyból az ne más,mint Hoseok. Szeretem. icit megszédültem,mikor Yoon elment mellőlem,de Hope ölelő karjai megtartottak,és fejét megint csak vállamra tette. Imádtam így lenni vele. Testünk között nem volt rés,és épp ez az,amitől még jobban ragaszkodtam hozzá. JungKook hiába akart Yoon-hoz hozzászólni,Ő tántorított. Mikor előttem sertepert Dongsaeng,kitettem elé a lábam,és így JungKook karjaiba esett. Imádtam,hogy duzzogott,hiszen tudta jól,hogy direkt volt. Mi Hoseok-al a szobámba vonultunk,és csak az ágyat nyomtuk.
- Mondtam már,hogy gyönyörű szép vagy? -simogatta arcom.
- Már vagy harmincszor! -mosolyogtam.
- És azt,hogy szeretlek?
- Már vagy milliószor!
- Akkor újra elmondom: Szeretlek! -puszilta meg orrom hegyét.
- Én is ceretlek! -bújtam hozzá,és nagyokat sóhajtottam.
- Min jár az a pici fejed?
- Hogy elloptad a szívem,és nem adod vissza!
- 8 arany lakkal,8 réz és 8 vas lakattal őrzöm a szíved! -puszilta meg homlokom.
- Mondtam,hogy imádom,mikor megpuszilsz? -néztem rá.
- Ez jobb,nem? -csókolt meg gyengéden,és ajkai lágy mozgása az enyémen teljes mámorba ejtett.
- Jobb! -mosolyogtam rá,miután elváltunk egymástól.
- Tudod,hogy mi örökké együtt leszünk? -kulcsolta össze ujjainkat.
- Igen tudom! -pusziltam meg ajkait,és bújtam hozzá,míg a karjaiba el nem nyomott az álom.


5.fejezet

~ Egy jól sikerült terv~

*Yoon Pov*
Reggel JungKook mellett ébredtem. Olyan édes, ahogy alszik, nem volt kedvem felébreszteni. Kedvem? Szívem nem volt hozzá. Szívem szerint inkább mellette feküdtem volna, csak nagyon mosdóba kellett mennem. Mivel ő feküdt kívülről, ezért óvatosan átmásztam felette. Amire szerencsémre felébredt.
- Hová mész, kicsim? - fordítja fejét felém és kezeit derekamra rakja.
- Mosdóba igyekezek. - erre magára húzott és szorosan ölelt. - JungKook! Ha nem engedsz el, akkor lassan...Tudod, hogy beteg vagyok!
- Tudom, de nem akarom, hogy itt hagyj egyedül!
- Akkor ülj ki a konyhába és várj meg. - elengedett én pedig rohantam a mosdóba. Közben megláttam a konyhába Min-t.
- Jó reggelt!
- Neked is! - rohantam. Nem álltam meg.
- Hová ilyen sürgősen? - erre már nem válaszoltam.
- Szerintem azért igyekszik ennyire, mert megfázott. - hallom meg J-Hope hangját is.
- Talált! - ez viszont a szerelmem volt.
Mikor végeztem kimentem hozzájuk.
- Unni! Fáj a torkom...- és elment a hangom. - És most már hangom sincs...- suttogtam. Igazából csak úgy tettem mintha fájna. Hátha sikerül így egyedül beszélgetnem Min-nel.
- Jaj, kicsim! Gyere ülj le!- húz az ölébe JungKook. Megölelt és megpuszilt.
- Mindjárt csinálok neked teát, jó? - kezdi unni is és már neki is kezd.
Ránézek JungKook-ra mosolyogva.
- Mi a...? - erre mutató ujjamat a szája elé raktam. Min megfordul én akkora visszafeküdtem Guki vállára. Mikor visszafordult JungKook-nak megsúgtam mi a tervem.
Aztán Hope-ra néztünk és elmosolyodtunk mind a ketten. Majd mutattuk, hogy menjen oda Unni-hoz. Ő felállt és odasétált mellé.
- Segíthetek valamit? - kérdi.
- Nem kell, köszönöm. - mosolygott rá. Én csak tovább mutogattam neki, hogy próbálkozzon tovább.
- Amh...- szegénykét úgy sajnáltam. Nem tudott megszólalni. Nekem kellett ebben az ügyben hősnek lenni.
- Unni...! - nyöszörögtem. - J-Hope...!
- Szegény...Annyira beteg, hogy azt sem tudja miket beszél! - JungKook is beszállt a tervbe.
- Cs...cs...
- Cs?- kérdez rá Unni és megfordul.
- Cs...Csó...Csók...
- Csók? - megint rá kérdez.
- Várj! Majd összerakom. - mondja Guki. - Unni, vagy is Min, J-Hope, ezt nem kell részletezni, csók. - erre Min, Hope-ra nézett. Én meg úgy tettem, mint aki alig tud állni a lábán és elindultam az irányukba. Óvatosan meglöktem Min-t és elestem. Szerintem jól sikerült terv lett, hisz Unni pont Hope oppa ajkaira esett. - Ja te lány! Gyere lefektetlek! - és JungKook feláll, majd felemel engem és bevisz a szobába. Becsukja az ajtót és lerak a földre. Én pedig halkan felsikítok.
- Áh...Sikerült! - mondom és ugrándozok.
- Igen sikerült, mert te egy kis zseni vagy! - csókolt meg. Majd finoman elenged. Én pedig köhögök. - Jól vagy? - erre csak bólogatva köhögök.
- Gyere! Nézzük meg őket! - suttogtam, hisz tudtam, hogy vékonyak a falak. Lassan kinyitottam az ajtót és láttam, ahogy Min a pulton ült, előtte J-Hope és csókolóznak. - Hűha! Ilyet még nem láttam. Gyere ezt nézd meg! Szerintem ilyet még te sem.- kicsit kijjebb nyitottam az ajtót és JungKook is tudta lesni őket.
- Szerinted megzavarjuk őket? - kérdezte JungKook.
- Hát...Nincs szívem, de teát akarok, mert a torkom azért tényleg fáj. - simogattam nyakamat. Ő erre felállt és megpuszilta nyakam. kuncogtam és magamhoz húzva csókot leheltem finom, forró ajkaira. Majd lassan kisétáltunk. Erre ők megijedtek és...szinte hallani lehetett a cuppanást, ahogy elengedték egymást. Próbáltam nem hatalmas mosollyal kiülni hozzájuk. Valamennyire sikerült is.
- Yoon!- ijedt meg. - Hát neked nem aludnod kellene?
- Nem vagyok álmos...- szédelegtem. - Unni! Készen van már a teám...?
- Persze, itt van. - rakta le elém a csészémet.
- Köszönöm, Unni!- egy fél mosolyt öltöttem számra, majd jó ízűen belekortyoltam a finom teába.
Leült mellém, majd megfogta az egyik kezem.
- Őh...Mi most, akkor egyedül hagyunk titeket.- és átmentek a másik szobába.
- Unni? Milyen volt, amikor J-Hope megcsókolt?
- Őszintén? Kedvelni való fiú, nagyon aranyos és a csók az....- ekkor csöngettek.
- Kinyitom! - szaladok az ajtóhoz. Mikor kinyitom Bang oppa és Zelo állt az ajtóban. - Sziasztok! Hát ti? Mit kerestek itt?
- Gondoltuk átjövünk, hogy ne legyetek egyedül. - mondja Zelo. Szemei csillognak. Furcsa, hisz Zelo-tól először látok ilyet.
- Hm...Jól van! Gyertek be! - ők bejöttek és levették a kabátjukat.
- Hallottam, hogy beteg vagy, ezért hoztam magammal valamit neked, Yoon! - áll elém a magas fiú. Zsebében matatni kezdett. Ezért én odanéztem és mikor előakarta húzni kezét, addigra egy puszit kaptam a másik irányból. - Gyógyító puszit hoztam...- mosolyog rám. Én csak mosolyogtam, majd megöleltem. Ő szorosan visszaölelt.
- Köszönöm Zelo! Olyan jó haverom vagy! - adtam én is puszit neki.      
- Zelo? -hallottam meg JungKook hangját a hátam mögött.
- JungKook,Ő a haverom. Semmi több. -jelentettem ki.
Erre JungKook megölelt hátulról,és picit elhomoláysodott előttem minden.
- Yoon! Jól vagy? -jött oda hozzám Unnie,és picit jobban lettem.
- Aha. JungKook,le kéne ülnöm. -erre a szerelmem elengedett és leültem a kanapéra.
- Ennyire beteg? -nézett Guk Oppa Unnie-ra.
- Egen. -bólintott fájdalmas pillantással Unnie.
- JungKook...-mondtam fájdalmas hangon,mert nagyon fájt a melllkasom,és alig kaptam levegőt.
- Mi a baj? -éreztem hangjába a félelmet.
- Fáj a mellkasom. -nyöszörögtem.
- Minden rendben lesz! -ölelgetett JungKook,és elájultam.

Mikor felkeltem Zelo ölébe volt a fejem. Azonnal felültem,és leesetem a kanapéról.
- Jól vagy Picúr? -segített fel Zelo.
- Persze...-poroltam le magam.
- Ülj le! -mutatott a kanapéra. - Mióta vagy együtt JungKook-al? -nézett rám.
- 1 napja. Szeretem nagyon.
- Yoon...
- Hm? -éreztem rajta,hogy valami nagy bedobásra készül.
- Mikor Yongguk voltunk...és megütöttelek....
- Igen emlékszem. -vágtam szavába.
- Mikor kérdezted,hogy szeretlek-e...én....én...hazudtam!