A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barátság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

7.fejezet

~Az igaz szerelemnek sosincs vége!~

*Yoon Pov*
Nem mertem megszólalni, mikor Zelo elmondta nekem, hogy hazudott. Ő még soha nem hazudott nekem.
- Ho...hogy-hogy hazudtál....? Te...- egyre távolodtam tőle.
- Yoon! Én szeretlek! - ölelt magához.. De kiszakítottam magam szorításából és az ajtónak estem . Ijedt tekintet ült szemében és az enyémben is.
- Ze...Zelo...? Mi...mi a fene...ütött beléd? -kérdeztem és hangom remegett.
- Te! Te és az édes hívogató ajkaid! - támaszkodik neki az ajtónak engem eltakarva. Én ellöktem magamtól és kirohantam.
Aztán még egy sort kiabáltam vele, majd Hope bevitt Unni szobájába.
- Yoon! Baj van? Mit mondott neked? - kerdezősködött Hope. Én csak tovább sírtam.
- Ne...nem akarok vá...válaszolni...- szipogtam. Amitől magához ölelt és hátamat simogatta.
- Sh...Minden rendben lesz! -yugtatgatott és JungKook csak idegsen járkált fel-alá a szobába.
- Egy fiúban sem lehet megbízni....- szipogtam tovább.
Aztán hallottam egy nagy durranást és egy puffanást.
- Unni...Unni!- kiakartam menni és sikerült is. Ahogy az ajtó kinyílt pont Zelo-t láttam meg.
- Yoon...Én..én...- nem jutott szóhoz.
- Te voltál?! - förmedtem rá.
- Yoon, figyelj sajnálom!
- Nem okoztál még elég bajt?! Kérlek menj el! Menj el, mert soha többet nem akarlak látni!
- De Yoon! 
- Zelo! Azt mondtam nem! 
- Jól van! De fogsz te még a karjaimba sírva borulni! 
J-Hope megfogta a karomat és behúzott a szobába. JungKook utánam jött. Hope meg kint maradt. 
- Yoon, kicsim, jól vagy? - aggódó arccal bámult rám. Én csak elfordultam tőle. 
- Igen...- már a sírásgörcs ült rajtam. 
- Yooni, fordulj ide, kicsim...!- a hangja megindította a könnyeimet. 
- Ne...nem...
- Te sírsz? - fordította maga felé arcom,és akaratomon kívül is inkább a saját szobámba rohantam.
Bezártam az ajtót,és nem nyitottam neki ki,de egy idő után meghallottam,hogy énekel,és azt is,hogy zokog. Velem az a baj,hogy túlságosan is nagy a szívem! Kinyitottam az ajtót,és JungKook vállait átöleltem hátulról.
- Sajnálom....hülye vagyok! -suttogtam,és Unnie sehol sem volt,Hope-l együtt. - Hol van Unnie?
- A szobájába! Elég erősen leütötte Zelo.
- Ne..ne ejsd ki többet a nevét kérlek,Szerelmem! Szeretlek! -csókoltam meg.
Mind a kettőnk könnye folyt. nnyira összeszorult a szívem. Nem elég,hogy a legjobb haverom szerelmes belém,de még az életem is porrá akarja zúzni. Nem hagyhatom. Az ajkaimon csüngő fiút szeretem és más pasi nekem sosem kellene,csak is Ő! Elváltam tőle,majd mind a ketten felálltunk.
- Szeretlek! -suttogta,és megölelt.
- Én is! -szipogtam.
- Menj be Unnie-dhoz! -javasola,és én bementem.
Olyan volt mint aki alszik,pedig tudom,hogy az ütés miatt ájult el. Hope könnyei folytak Unnie karján. Sosem láttam még fiút sírni egészen Zelo-ig,és JungKook-ig és Hope-ig. Óvatosan tettem a kezem Hope vállára,aki összerezzent.
- Nem akar felkelni! -folytak könnyei.
- Unnie erős,felkel hidd el!
- És ha...
- Nem! Hoseok! Nem! Olyan nem történhet meg!
- Féltem!
- Mert szereted! Hidd el Unnie erősebb mint gondolnád! -mosolyogtam rá bíztatóan de könnyeim az ájult lány láttán elkezdtem megint utat törni maguknak. - Magnkra hagysz picit? -kérdeztem és elcsuklott a hangom.
Apró kis gombóc kelettkezett benne,és alig tudtam megszólalni. Hoseok kiment,és picit lenyugodott. Én Unnie ágya mellé rogytam le,és fogta meg Unnie Hoseok könnyeitől nedves kezét. Csak bámultam zerdületlen arcát,ami eddig értem kiabált. Hallottam,hogy miket mondott Zelo-nak. Hihetelen mennyire szeret. Bárcsak viszonozhatnám a szeretét! De..még pici vagyok hozzá. Ahogy JungKook-hoz is. Mikor Unnie pillái elkezdtek rezegni a szívem elkezdett gyorsan verni. Akartam kiáltani Hope-nak,hogy : "Felkelt" de a könnyektől nem tudtam megszólalni,mert a gombóc a hangomnak akadályt adott.
Mikor Unnie felkelt megbeszéltük ezt az egészet. Annyira utálom,hogy mindig tud rám hatni. Lassan felállt,és kimentünk. Hoseok szemei nagyra kerekedtek látván az erős lányt. Mikor elléptem Unnie-tól majdnem összeesett,de Hoseok megtarttta. Annyira boldog voltam,hogy van aki ennyire szereti Unnie-t. Én nem szóltam és nem is mentem JungKook közelébe se. Egyszer csak,valakinek a lábába megbotlottam,és JungKook karjaiba omlottam. Ő elmosolyodott és én bújtam hozzá. Unnie és Hoseok a szobába mentem,mi meg a sajátunkba. Sajátunkba? Juj! Nem hittem volna,egyszer ezt mondom,de hát igen. Szeretem JungKook-t.
- Nagyon buta voltam...-lépegetett két ujjam JungKook mellkasán.
- Nem! Te csak csupán féltél! -csavargatta a hajam.
- De Te még ezek után is így kitartasz mellettem...hihetetlen vagy! -mosolyogtam rá.
- Tudod nekem egyszer anyu azt mondta,hogy az igaz szerelemnek sosincs vége! -puszilta meg homlokom.
- Az biztos! -bólogattam helyeslően,és bújtam a szerelmemhez. - Mikor mondtam utoljára,hogy szeretlek?
- Már elégszer elmondtad! -kuncogott. Olyan aranyos.
- Zelo-t kitiltottam az életemből. Remélem Yongguk majd észhez téríti! -sütöttem le szemeim.
- Yongguk erős srác,neki van hatása Zelo-ra.
- Honnan tudod? -néztem szerelmemre.
- Ismerem régebbről Yongguk-t,hiszen Ő nagy kocsis...
- Az igaz. -hajtottam fejem szerelmem mellkasára,és apró szívecskéket rajzolgattam rá.
- Mindig szívecskék?
- Ühüm. -mosolyogtam,és lassan mély álomba zuhantam.
JungKook ölelő karjai biztonságot nyújtottak számomra. Tudtam,hogy senki nem bánthat,mert Ő itt van velem. Szeretem,amíg csak a szívem ver,az utolsó vércseppig harcolok érte ha kell,és Unnie-t is megvédem.

2013. december 26., csütörtök

5.fejezet

~ Egy jól sikerült terv~

*Yoon Pov*
Reggel JungKook mellett ébredtem. Olyan édes, ahogy alszik, nem volt kedvem felébreszteni. Kedvem? Szívem nem volt hozzá. Szívem szerint inkább mellette feküdtem volna, csak nagyon mosdóba kellett mennem. Mivel ő feküdt kívülről, ezért óvatosan átmásztam felette. Amire szerencsémre felébredt.
- Hová mész, kicsim? - fordítja fejét felém és kezeit derekamra rakja.
- Mosdóba igyekezek. - erre magára húzott és szorosan ölelt. - JungKook! Ha nem engedsz el, akkor lassan...Tudod, hogy beteg vagyok!
- Tudom, de nem akarom, hogy itt hagyj egyedül!
- Akkor ülj ki a konyhába és várj meg. - elengedett én pedig rohantam a mosdóba. Közben megláttam a konyhába Min-t.
- Jó reggelt!
- Neked is! - rohantam. Nem álltam meg.
- Hová ilyen sürgősen? - erre már nem válaszoltam.
- Szerintem azért igyekszik ennyire, mert megfázott. - hallom meg J-Hope hangját is.
- Talált! - ez viszont a szerelmem volt.
Mikor végeztem kimentem hozzájuk.
- Unni! Fáj a torkom...- és elment a hangom. - És most már hangom sincs...- suttogtam. Igazából csak úgy tettem mintha fájna. Hátha sikerül így egyedül beszélgetnem Min-nel.
- Jaj, kicsim! Gyere ülj le!- húz az ölébe JungKook. Megölelt és megpuszilt.
- Mindjárt csinálok neked teát, jó? - kezdi unni is és már neki is kezd.
Ránézek JungKook-ra mosolyogva.
- Mi a...? - erre mutató ujjamat a szája elé raktam. Min megfordul én akkora visszafeküdtem Guki vállára. Mikor visszafordult JungKook-nak megsúgtam mi a tervem.
Aztán Hope-ra néztünk és elmosolyodtunk mind a ketten. Majd mutattuk, hogy menjen oda Unni-hoz. Ő felállt és odasétált mellé.
- Segíthetek valamit? - kérdi.
- Nem kell, köszönöm. - mosolygott rá. Én csak tovább mutogattam neki, hogy próbálkozzon tovább.
- Amh...- szegénykét úgy sajnáltam. Nem tudott megszólalni. Nekem kellett ebben az ügyben hősnek lenni.
- Unni...! - nyöszörögtem. - J-Hope...!
- Szegény...Annyira beteg, hogy azt sem tudja miket beszél! - JungKook is beszállt a tervbe.
- Cs...cs...
- Cs?- kérdez rá Unni és megfordul.
- Cs...Csó...Csók...
- Csók? - megint rá kérdez.
- Várj! Majd összerakom. - mondja Guki. - Unni, vagy is Min, J-Hope, ezt nem kell részletezni, csók. - erre Min, Hope-ra nézett. Én meg úgy tettem, mint aki alig tud állni a lábán és elindultam az irányukba. Óvatosan meglöktem Min-t és elestem. Szerintem jól sikerült terv lett, hisz Unni pont Hope oppa ajkaira esett. - Ja te lány! Gyere lefektetlek! - és JungKook feláll, majd felemel engem és bevisz a szobába. Becsukja az ajtót és lerak a földre. Én pedig halkan felsikítok.
- Áh...Sikerült! - mondom és ugrándozok.
- Igen sikerült, mert te egy kis zseni vagy! - csókolt meg. Majd finoman elenged. Én pedig köhögök. - Jól vagy? - erre csak bólogatva köhögök.
- Gyere! Nézzük meg őket! - suttogtam, hisz tudtam, hogy vékonyak a falak. Lassan kinyitottam az ajtót és láttam, ahogy Min a pulton ült, előtte J-Hope és csókolóznak. - Hűha! Ilyet még nem láttam. Gyere ezt nézd meg! Szerintem ilyet még te sem.- kicsit kijjebb nyitottam az ajtót és JungKook is tudta lesni őket.
- Szerinted megzavarjuk őket? - kérdezte JungKook.
- Hát...Nincs szívem, de teát akarok, mert a torkom azért tényleg fáj. - simogattam nyakamat. Ő erre felállt és megpuszilta nyakam. kuncogtam és magamhoz húzva csókot leheltem finom, forró ajkaira. Majd lassan kisétáltunk. Erre ők megijedtek és...szinte hallani lehetett a cuppanást, ahogy elengedték egymást. Próbáltam nem hatalmas mosollyal kiülni hozzájuk. Valamennyire sikerült is.
- Yoon!- ijedt meg. - Hát neked nem aludnod kellene?
- Nem vagyok álmos...- szédelegtem. - Unni! Készen van már a teám...?
- Persze, itt van. - rakta le elém a csészémet.
- Köszönöm, Unni!- egy fél mosolyt öltöttem számra, majd jó ízűen belekortyoltam a finom teába.
Leült mellém, majd megfogta az egyik kezem.
- Őh...Mi most, akkor egyedül hagyunk titeket.- és átmentek a másik szobába.
- Unni? Milyen volt, amikor J-Hope megcsókolt?
- Őszintén? Kedvelni való fiú, nagyon aranyos és a csók az....- ekkor csöngettek.
- Kinyitom! - szaladok az ajtóhoz. Mikor kinyitom Bang oppa és Zelo állt az ajtóban. - Sziasztok! Hát ti? Mit kerestek itt?
- Gondoltuk átjövünk, hogy ne legyetek egyedül. - mondja Zelo. Szemei csillognak. Furcsa, hisz Zelo-tól először látok ilyet.
- Hm...Jól van! Gyertek be! - ők bejöttek és levették a kabátjukat.
- Hallottam, hogy beteg vagy, ezért hoztam magammal valamit neked, Yoon! - áll elém a magas fiú. Zsebében matatni kezdett. Ezért én odanéztem és mikor előakarta húzni kezét, addigra egy puszit kaptam a másik irányból. - Gyógyító puszit hoztam...- mosolyog rám. Én csak mosolyogtam, majd megöleltem. Ő szorosan visszaölelt.
- Köszönöm Zelo! Olyan jó haverom vagy! - adtam én is puszit neki.      
- Zelo? -hallottam meg JungKook hangját a hátam mögött.
- JungKook,Ő a haverom. Semmi több. -jelentettem ki.
Erre JungKook megölelt hátulról,és picit elhomoláysodott előttem minden.
- Yoon! Jól vagy? -jött oda hozzám Unnie,és picit jobban lettem.
- Aha. JungKook,le kéne ülnöm. -erre a szerelmem elengedett és leültem a kanapéra.
- Ennyire beteg? -nézett Guk Oppa Unnie-ra.
- Egen. -bólintott fájdalmas pillantással Unnie.
- JungKook...-mondtam fájdalmas hangon,mert nagyon fájt a melllkasom,és alig kaptam levegőt.
- Mi a baj? -éreztem hangjába a félelmet.
- Fáj a mellkasom. -nyöszörögtem.
- Minden rendben lesz! -ölelgetett JungKook,és elájultam.

Mikor felkeltem Zelo ölébe volt a fejem. Azonnal felültem,és leesetem a kanapéról.
- Jól vagy Picúr? -segített fel Zelo.
- Persze...-poroltam le magam.
- Ülj le! -mutatott a kanapéra. - Mióta vagy együtt JungKook-al? -nézett rám.
- 1 napja. Szeretem nagyon.
- Yoon...
- Hm? -éreztem rajta,hogy valami nagy bedobásra készül.
- Mikor Yongguk voltunk...és megütöttelek....
- Igen emlékszem. -vágtam szavába.
- Mikor kérdezted,hogy szeretlek-e...én....én...hazudtam!

2.fejezet

~Unnie! Azt hiszem szerelmes vagyok!
 
*Yoon POV*
Mikor Unnie nekiállt beszélgetni a fiúkkal Zelo-nak egyből leesett az álla. Mindig is csodálta Unnie-t,hogy van benne ennyi bátorság.
- A barátnőd megint alkot. -nyelt nagyot Zelo.
- Tudom! -mosolyogtam.
- Hogy lehet benne ennyi bizalom,és bátorság? -találgatott Zelo.
- Úgy,hogy Ő tökös csaj,míg Te egy pici béka vagy. -mosolyogtam rá.
- Hehehe...de vicces vagy! -öltötte ki rám nyelvét.
- Tudom. -bólogattam helyeslően.
Szeretem Zelo-t piszkálni. Igaz idősebb nálam,magasabb,de ez minket sosem érdekelt. Első perctől fogva kedveltük egymást,és mindig is jól kijöttünk egymással.
- Sziasztok. -jött oda az egyik srác abból a bandából,akikkel Unnie beszélt.
- Szia. -köszöntün egyszerre Zelo-val.
- Zelo? -hunyorított találóan a cuki arcú srác.
- Igen. JungKook? -vonta fel egyik szemöldökét a kis szöszi Zelo-m.
- Igen. Te biztosan Yoon vagy! -mosolygott rám JungKook.
- Így vagy. Honnan...? -néztem rá érdeklődően,hiszen a közelében normálisan gondolkozni se tudtam.
- Minnie mondta. -vigyorgott.
- Oh,értem. -pirultam el egy picit,de uralkodtam magamon.
Az érzéseimen nem tudtam,de ezen már meg sem lepődök. JungKook arca,és hangja megnyugtatta a lelkem,és annyira elvette az eszem,hogy csak mosolyogni és bólogatni tudtam minden egyes szaván. El tudtam volna olvadni is. Érdekes fiú volt,és valami vonzalmat éreztem a közelébe,mintha csak két mágnes lettünk volna. Engem valami furcsa érzés kerített hatalmába...nem tudom elmagyarázni mi,de már nem csak a hidegtől remegtem.
- Yoon! -jött oda Unnie és egy másik srác.
- Hm...? -tértem észhez,mert elbambultam JungKook ajkain.
- Megyünk? -nézett rám komoly arccal.
- Ja..aha...-nem tudtam,hogy mit mondok pontosan,mert JungKook teljesen elvette az eszemet.
- Mész Zelo-val,vagy jössz velem? -nézett a mögöttem álló fiúra.
- Megyek Zelo-val. -húzódtam közelebb hozzá.
- Akkor J-Hope...-fordult Unnie a fiú felé -,mi megyünk! -nézett fel Unnie a fiúra,és annyira de annyira másnak tűnt.
- Értem. -szomorodott el egy pöppet Hope - A telefonszámodat megtudhatom? -és itt azt hittem hogy rendelek papot is,de sajnos nem lehetett.
- Persze! -vette elő a telefonját Unnie és számot cseréltek.
- Hm..? -bökte meg a vállam JungKook.
- Te is..? -néztem fel rá,és elmosolyodott. - Okéé...adtam be a derekam,és mi is telefon számot cseréltünk.
- Na akkor mi megyünk is...-nézett Hope-ra Unnie. - Majd még beszélünk! -adott egy puszit Hope arcára Unnie,és én beszálltam Zelo mellé,és Unnie meg a piros kocsiba ült be,és Zelo ment megint elől.
A kocsiban csak JungKook telefonszámát tanulmányoztam,és Zelo csak egy rosszalló pillantást vetett rám.
- Mi a bajod...? -érdeklődtem,mert Zelo-t nem így ismertem meg.
- Semmi...-csak így visszavág.
- Állj meg! -kérleltem és a biztonsági övet elkezdtem kicsatolni.
- Meg ne próbáld! -emelte fel hangját.
- Hagyj békén. -szálltam volna ki a kocsiból,de megütötte a fejem,és bevágtam a kesztyűtartóba és képszakadás történt.

Arra keltem,hogy Unnie üvöltözik valakivel. Lassan nyitottam ki a pilláimat,és minden egyes szemrebbenés fájt.
- Te nem vagy normális. Ha bármi baja lesz,és a kipufogó csövet fogom lenyomni a torkodon,és a csillagcsavart fogom beleállítani a fejedbe! -kiáltozott Unnie.
- Elég...-sutottogtam.
Unnie azonnal lerogyott a kanapé elé. Szorosan fogta a kezem,és szeme tiszta könny volt. Óvatosan emeltem meg kezem,és a legördülő könnycseppet letöröltem arcáról.
- Jól vagyok...-pislantottam mélyet,hogy igazat mondok,mikor ez nem volt az.
- Nem érdekel. Ez az idióta megütött,ráadásul téged. -csuklott el Unnie hangja.
- Jól leszek,csak hadd pihenjek...-hunytam le pilláim,és megpróbáltam aludni.
Unnie zokogott. Hallottam,és éreztem remegő kezét.
- Gyere. -halottam haloványan Yongguk hangját és Unnie keze eltűnt a kezemről.
A fejem fájt,és nem akart mást csinálni csak aludni. De nem akartam Unnie-nak fájdalmat okozni,így pár órával beértem. Mikor kinyitottam a pilláim,Unnie Yongguk ölében ült,és aludt.
- Mi történt vele? -néztem Unnie-ra,és felültem.
- Kimerült... -simogatta Yongguk a karjában alvó lányt.
- Miattam...-sóhajtottam.
- Nem,Zelo miatt. De mi volt az ami így felcseszte az agyát? -nézett rám Yongguk.
- JungKook-al elég jól lebeszélgettem,és mikor jöttünk ide,még a kocsiban is az Ő telefon számát vizsgáltam,és Zelo erre berágott,hogy meg sem szólaltam,pedig tudja jól,hogy mekkora beszélőkém van.
- Értem... -húzta a száját Yongguk -,tudod Zelo furcsa fiú,és szerintem többet érez irántad mint barátság.
- De hiszen...-leblokkoltam.
Nem akartam hinni a fülemnek,és próbáltam kiverni a fejemből amit Guk Oppa mondott. Zelo meg én? Nem! Szó sem lehet róla! JungKook aki kell...mi? Miket beszek én? JungKook? Akkor tényleg kedvelem? Mi a szösz van velem? Ajj...nem akartam megbántani Zelo-t.
- Hol van most? -néztem Guk-ra.
- Fent!  A szobámba! -mondta. - De csak óvatosan. -aggodalmaskodott,és rongatta Unnie-t.
- Oké..-mentem fel az emeletre.
Ismerem a járást,hoszen egy idieig itt laktunk Unnie-val. Yongguk mindig Unnie-val aludt,mert így fértünk el. 2 szoba van,de a másikba nincs semmi. Zelo-hoz lassan nyitottam be,mert féltem tőle. Most először. Sosem tartottam Tőle,hiszen ártatlan fiúnak minősült a szemembe,de minden megváltozott bennem. A kilincset lassan nyomtam le,és léptem be a szobába. Zelo az ágy szélén ülve zokogott. Becsuktam magam mögött az ajtót,és megálltam. Nem mertem lépni. ~Mi van ha megüt? Megint?~ Nem akartam erre gondolni,de egyszerűen képtelen voltam kivenri a fejemből azt amit tett. Lassú és bizonytala léptekkel közelítettem meg a zokogó fiút,aki az ágy szélén ült. Letettem hátsó részem mellé,és megöleltem. Zokogása alább hagyott,s bújt hozzám. Jóleső érzés öntötte el testem,ami meglepett egy picit,de Zelo megnyugvása kezdte visszaadni nekem a bizalmat és bátorságot.
- Sajnálom. -szipogta,és könnyeivel áztatta a kötött pulcsim. - Nem akartam...-szorított magához még jobban,s kezem csak hátán és oldalán rohangált.
- Túléltem,nincs bajom. Ne tőlem kérj bocsánatot,hanem Unnie-tól. Tudod,hogy milyen makacs,és hogy mennyire szeret engem. Téged is szeret,mint barát,és nem akart veled kiabálni,csak félt engem. -ölelgettem Zelo-t.
- Tudom,de nincs erőm lemenni... -sziogott,és elengedett. - Te..tényleg nem haragszol? -pislogott árat,mert könnycseppjeitől összeragadtak pillái.
- Tényleg. -bólintottam,és megkönnyebült a lelke. - Kérdezhetek valamit?
- Ühüm. -bólintott a kis óriás csecsemő.
- Te többet érzel....irántam? -néztem fel rá,hogy tekintetünk összeforrjon.
- Nem...nekem rosszul esett,hogy nem rám figyeltél,és az a fiú...
- JungKook. -szakítottam meg mondandóját.
- Igen Ő,elvette az eszed. Sosem láttalak ennyire kivirultnak,és gyönyörűnek,és úgy éreztem,hogy kiszorít JungKook a szevedből! -nyelt nagyot Zelo.
Picit sokkolt amit mondott. Lefagyott az agyam,de gyorsan észhez térítettem saját magamat.
- Nézd Zelo...mikor már elkezdtem élni,te már akkor mellettem voltál! A legjobb barátom vagy. A lelki társam,és nem fog JungKook kiszorítani a szívemből. Nekem ahhoz túl nagy szívem van. -mosolyogtam rá,és adtam arcára egy puszit.
- Szeretlek Yoon. -ölelelt meg,és adott egy puszit arcomra.
Lementünk Yongguk-hoz és Unnie-hoz. Unnie még mindig aludt Guk ölében. Elmosolyodtam. Zlo olyan volt mint egy kisgyerek,és Unnie-t így elnézve olyan mint egy nagy baba. Szép és olyan édesen alszik. A konyhába voltunk Zelo-val,és ott teáztunk. Épp a csevegésünk kellős közepén voltunk,mikor megszólalt a telefonom.
- JungKook? -szóltam bele.
- Talált! -szinte láttam magam előtt,hogy mosolyog.
- Hogy hogy?
- Holnap kijössz megint a pályára?
- Persze. Miért?
- Csak érdekelt. Amúgy,mondtam már,hogy cuki a hangod a telefonba?
- Nem. -kuncogtam. Olyan aranyos.
- Akkor már ezt is tudod. Nos,akkor holnap találkozunk pici lány. Szia. -tette le a telefont.
- Szia. -olvadoztam.
Azt hittem,hogy Zelo-nak kell összekaparnia egy kis tálba kiskanállal,mert elvette az eszem JungKook.
- Na minden oké? -adott valaki egy puszit az arcomra.
Felkaptam a fejem,és Unnie volt az. Felkelt. Yongguk végig a nyomába volt,hiszen eléggé nyomott volt szegény.
- Persze. -bólogatta helyeslően.
- Kivel beszéltél? -kérezősködött.
- JungKook-al. -mooslyogtam,és Zelo picit sértődött fejet vágott. - Zelo! -szóltam rá,és elpirult.
Bolond.
- Pasizik! Szerintem vezessünk áramot az ajtóba. -javasolta Unnie-nak Yongguk.
- Szerintem is! Megcsinálod? -nézett Unnie Yongguk-ra.
- Hülyék! -durcáztam be.
- Na nekünk mennünk kell! -nyújtózkodott Unnie. - Még be kell vinnem téged a próbára. -mondta Unnie.
Tényleg. Ma lesz a próba,mint minden nap. A suliban lehetett jelentkezni színházi szakkörre,és nekem az megy. Imádom mikor a régi ruhákba öltözhetünk. Ma is lesz próba,de Unnie-val megyek,mert félt egyedül a sötétbe. Jövőhéten hétfőn lesz az előadás megtartva. Bárcsak JungKook is eljönne,és látna. Annyira boldog lennék.
Unnie és én elköszöntünk a fiúktól,és hazamentünk. Otthon egyből az ágyamba ugrottam,és a takaróm ölelgettem. Unnie nem szólt semmit,csak egy bögre teával a kezével állt meg az ajtóban.
- Mi van veled,Dongsaeng? -ült le az ágyamra,és én kicsavartam magam a takarómból. - JungKook óta vagy ilyen. -pislogott Unnie.
- Előbb utóbb én is felnövök! -vigyorogtam,és elbújtam a takaró alá.
- Még pici vagy egy kapcsolathoz. -oktatott ki.
- Unnie! Azt hiszem szerelmes vagyok! -néztem rá,és csak JungKook járt a fejemben.
- Még pici vagy hozzá. -jelentette ki.
- De Unnie! -nyávogtam. - Ideben -mutattam a szívemre -,valami furcsa érzés van. Nagyon gyorsan ver,és ha rá gondolok elkezd remegni a lábam,és a testem nem tudom mit csinál.
- Vonzódsz te a bajhoz! -mosolygott Unnie.
- De te is! -öltöttem ki rá nyelvem,és elmosolyodott.
- Lehet,de én legalább már megértem egy kapcsolathoz. 15 évesen én sem pasiztam ! -oktaott ki megint.
- Jó..deee....
- Nincs de. Ha össze is jönnél vele,vigyáznod kell magadra. Egy hajszálad is meggörbül és...
- Nem lesz bajom,hidd el,és a szerelem úgy sem ártott eddig senkisek sem! -erre Unnie elfehéredett. - Rosszat mondtam? -néztem rá kétségbeesetten.
- Nem...-sóhajtott,és kiment.
Ezt nem értem. Sosem volt ilyen Unnie. Hope óta lett olyan más. Féltőbb mint volt,és komolyabb is. Unnie elvitt a színházba,és végignézte a próbát,én csak tettem azt ami elő volt írva. Mikor végeztünk elmentünk vacsorázni. Jókat kacagtunk,és kibeszéltünk pár pincért. Otthon mint egy hulla estem be a szobába,és az ajtóba bealudtam. Valamikor 2 óra körül megébredtem,mert szólt a telefonom.
 
~Jó éjt szépség~
 
JungKook volt az. Annyira boldog voltam. És..hogy kerültem be az ágyba?? Unnie! Csak Ő lehetett. Boldogan írtam neki vissza.
 
~Jó éjt cukiság~
 
Annyira de annyira boldog voltam. Mosolyogva takartam be magam,és a plüsspandámat magamhoz öleltem.
- Szeretem. -suttogtam a pandámnak,és mosolyogva repültem az álmok szigetére,ahol pinden szép és jó volt.

2013. december 25., szerda

1.fejezet

~Egy különleges srác...
 *Minnie POV*
Reggel is unottan és nyomottan keltem. Annyira nincs kedvem iskolába menni,hogy ezt már szerintem büntetni kéne. Lassan másztam ki az ágyamból,és a törölközőmet levettem a szék háttámlájáról,majd a fürdőmbe vonultam. A zuhanykabin ajtaját behúztam magam után,és a nagy pólómat ledobtam magamról,majd megengedtem a vizet. Jóleső érzéssel ácsimbóztam a zuhany alatt és mikor meguntam -persze nem olyan hamar-elzártam a csapot,és megtörölköztem.
- Nem hiszem el! Már megint beszart a macska! -kiáltozott a melletünk lakó nő a férjével.
Igen,azt elfelejtettem mondani,hogy panel lakásba lakunk Dongsaeng-gel. Szerencsénkre pont volt annyi félre tett pénzünk,hogy megtudtuk venni a lakást. Jó ez nekünk. Mind a kettőnk szobájába francia ágy van,és így jót tudunk aludni. Igaz,én néha motyogok álmomba,Ő meg énekel,és olyankor kedvem támad bedugni a száját egy pár zoknival,de így leszünk egy jó páros.
Kiléptem a zuhanykabinból,és hajam megtöröltem. Belebújtattam a lábaimat a kis rózsaszín szobamamuszomba,és felkapkodtam magamra a ruháim. Tél van,és az utolsó hetet nyúzzák le rólunk a tanárok. Ilyenkor sem tudnának minket megkímélni,pedig igazán megtehetnék.
Hajamat becsavarom a törölközőbe,és a konyhába megyek. Dongsaeng már fent van.
- Jó reggelt! -köszöntem előre.
- Jó reggelt Unnie! -vigyorgott - Hallottad? -mosolygott.
- Szomszédot? -bólogatott-Persze! Éppen akkor zuhanyoztam. -kuncogtam.
- Tisztára,mint a rémrendes család. -nevetett Yoon.
- Hát körülbelül! -nevettem én is,és csináltam magamnak kávét,neki meg teát.
- Amúgy,ma nem lesz verseny? -nézett rám Dongsaeng,és a konyhapultra ült.
- Nem tudom,hogy Zelo
Zelo ♥
 ki tudta-e lopni Yongguk-tól a kulcsot. Meg kéne csörgetnem,de éppen a reggelinket csinálom. Ráér suli után is. -mosolyogtam Dongsaeng-re.
- Írhatok neki egy sms-t? -nézett rám Yoon.
- Ha akarsz! -vontam vállat,és a szendvicseket már csomagoltam is be a szalvétába.
- Akkor írok. -rohant be a nappaliba,és levetődött a kanapéra.
Gondolom,hogy ír neki,mert vigyorogva visszajött. Valahogy olyan érzésem volt,hogy Zelo elég ügyes volt ahhoz,hogy kijátsza Yongguk figyelmét,és megszerezze nekünk a garázs kulcsát.
- Na? Mit írt? -kérdezősködtem,miközben a hajamat tekertem ki a töröközőből.
- Megszerezte! -pattogott Dongsaeng.
- Na! Elég! -tettem kezem a fejére,hogy hagyja abba az ugrálást,de azért sem engedelmeskedett. - Leüsselek? -kaptam kezembe a lécsapót.
- De kemény vagy egy lépcsapóval,hah! -nevetett.
- Mé nevetel? Ne neveteljél! -oktattam ki,mire még jobban nevetett.
- Most komolyan egy rózsaszín légycsapóval fenygetsz? -fújta el az említett tárgyat.
- Igen. -bólogattam.
- Bolond vagy Unnie! -ölelt meg Yoon.
- Szeretlek! -ölelgettem.
- Én is. -bújt hozzám.
Néha Yoon tényleg olyan,mint egy kiscica. Bújik ha szeretgetik,és ha kell még nyávog is,hogy ezt vagy azt akar. Én inkább tartom magam a magányos farkas imidzshez,hiszen Yoon előtt erősnek kell lennem. Nem szomoríthatom el. Tulajdonképpen Yoon-t én nevelem 10 éves kora óta. 11 voltam mikor Yoon sírva rohant a Motorosok utcáján,és ha akkor nem állítom meg a mocisok szétkapják,mint kiscica a gombolyagot.
Yoon-t nagyon megszerettem,és mindig is ragaszkodtam érte. Yongguk
18 éves volt,mikor mi még nem is igazán tudtuk,hogy mik is fognak ránk várni. Ha úgy vesszük Yongguk mentett meg minket a végleges rossztól. Mivel ketten voltunk Yongguk-hoz mentünk. Jobban mondva én ráncigáltam el Yoon-t,mert Ő félt ettől a lükétől. Yongguk alig volt ottohn,hiszen miattunk dolgozott. Én már picinek megtanultam főzni,és Yongguk segítségével sok mindenre szert tettünk. Yongguk igaz,hogy gyagyás de az érzései tiszták.

- Mehetünk? -zökkentett ki a gondolataimból Yoon.
- Ahham! -vettem fel a combig érő csizmám.
- Nem érem el! -nyújtózott a pandás sapkájáért Yoon.
- Tessék! -vettem le neki,és fejére húztam. Olyan édes volt.
- Köszönöm. -adott egy puszit az arcomra,és már ment is a táskájáért.
Élvezem ezt az anya szerepet,és Yoon nélkül az életemet el sem tudnám képzelni. Én is felvettem a vállamra az oldaltáskám,és együtt együtt elindultunk a suliba.
- Unnie! Van itt pénzed? -állt meg a kis édesség bolt előtt Yoon.
- Igen. Miért?
- Mert akarok valakinek csokit venni.
- Kinek? -vontam fel egyik szemöldököm.
- Zelo-nak. -jelent meg egy kis halvány pír Dongsaeng arcán.
- Tessék! -nyomtam a kezébe pár wont,és berohant csokiért.
Én csak lassú léptekkel indultam meg a bolt felé,és csizmám alatt roogott a friss hó. Még mindig szitált a hó. Ráérősen hullott,és Dongsaeng is kirontott a boltból,és agyonpuszilgatta az arcom.
- Kamsa Unnie,kamsa. -ismételgette magát,és arcomon egy szeretetteljes mosoly ült ki.
A suliba mentünk,ahol egész nap karácsonyi zenét nyomtam a rádiósok. Jó volt hallgatni. Yoon ajándéka már megvan. Eldugtam előle egy jó és biztonságos helyre. Nekem nem baj,ha nem vesz semmi. Én alapba nem vagyok oda a nagy felhajtásért,de Yoon miatt muszáj. Minden évben csodálja a sok-sok égőt,és a sok csokit és cukorkát. Mindig úgy szoktam,hogy mikor elmegyünk a plázába,én direkt a plüssálatok felé terelem,mert tudom,hogy imádja,és gyorsan lelécelek,hogy fel tudjam díszíteni a fát,és az égősorokat is fel tudjam tenni,és az ajándékát is beteszem a fa alá.
Ma is a karácsonyi zene miatt,kezdtem a karácsony hatása alatt lenni. Már kíváncsi vagyok,hogy mit fog szólni Yoon az ajándékának. De tuti,hogy nagyon szomorú lesz,hogy nem a fa alatt lesz. Ezért is kell valamit még vennem neki. Lehet kap tőlem egy panda plüsst,és a másik ajándékát meg majd megtalálja.
- Minnie! -rontott be az osztálytermembe Yoon.
- Mizu van Dongsaeng? -néztem fel rá,mert én a padba ücsörögtem.
- Tudsz kölcsön adni egy tollat? Az enyém kifogyott. -húzta a száját.
- Tessék! -dobtam neki egyet.
- Imádlak! -adott egy puszit az arcomra.
- Na mi van Törpe? Kizavartak törpefalváról? -ment volna ki Yoon,de MinWoo az utját állta.
Nem is zsóltam egy szót sem,csak felálltam,és Yoon elé álltam.
- Kiengeded,vagy beszínezzem a fejed kék és zöld foltokkal? -néztem rá komoly arccal.
Nem szólt,csak arrébb állt,és Yoon megszeppenve spintelt el a saját osztálytermébe. Gyűlölöm MinWoo-t. Mindig beleköt a kisebbekbe,de a saját súlycsoportjával nem mer kikezdeni. Undorító egy féreg. Őt is le kéne csak ütni a rózsaszín légycsapómmal.
Az órákat végigültem,és szünetekben jót kacagtam az osztálytársnőimmel,és ha kellett Yoon védelmére keltem. Én Yoon-nak nem is tudom mi vagyok. Anya? Testőr? Nem tudom,de talán mind egyben.

Hazafeleúton Yoon énekelgetett,én pedig csak úgy voltam,és az égre pillantottam. Gyönyörű volt. A Nap halvány kis sugarai angyali képet vázoltak az égre,és Yoon csodás hangja csak szebbé tette számomra. Otthon ledobtuk a cuccainkat és elmentünk Zelo-hoz.
- Annyeong! -köszönt és beengedett minket.
- Ez a tiéd! -pirult el Yoon,és Zelo-nak nyújtotta a csokit.
- Kamsahida. -mosolygott Zelo,és egy puszit nyomott Yoon arcára,és elvette tőle a csokit.
- Összeilletek! -vetődtem le a kanapéra.
- Ahogy mi is! -vetődött le mellém Yongguk,s kezét átlendítette fejem mögött,és már keze autumatikusan a combomon pihengetett.
- Álmodba! -kuncogtam,és leszedtem kezeit magamról.
- Mehetünk? -nézett rám Zelo.
- Persze! -álltam fel.
Zelo,Yoon és én a garázsokhoz mentünk,ahol a kocsik tönkelege ácsorgott. A fekete gyönyörűség bent a garázsba az enyém. Zelo-é a zöld és Yoon-nak még nincs. Zelo-tól és tőlem ez lesz neki a karácsonyi ajándéka.
- Yoon! Ma melyikkel versenyezzünk? -pillantott rá Zelo.
- Legyen ma Űrdongó! -rohant be a mélygarázsba és egy sárga sportkocsi mellett ugrándozott.
- Akkor megyünk azzal. -mentem Yoon után,és Zelo jött utánam.
Zelo autumatikusan a vezetőülésre ült. Zelo odanyújtotta nekem a piros sportkocsi kulcsát,és én beszálltam. Zelo felbőgette a motort és elindultak Yoon-al. Én követtem őket,és az udvar hátsó kapuján kimentünk.
Zelo elég rendesen tolta neki a főúton,majd a városból kiérva az ipartelepre mentünk. Ott van ugyanis a kocsibuzik törzshelye. Én végig a nyomukba voltam,és lekanyarodtunk a telephelyre. Kint már ott volt HakYeon és Ravi is.
- Sziasztok fiúk! -öleltem meg Őket.
- Szia Minnie egér! -vigyorgott Ravi.
- Hogy akadna meg a torkodom az anyacsavar. -öltöttem ki rá nyelvem.
- Pici! Nyugszik! -ölelt át hátulról HakYeon.
- Bocsi...-húztam a szám. - Mit keres itt ChangMin? -néztem a fiúra,aki a bólyák előtt állt.
- Nem tudom. Valakikek vár... -mondta Ravi.
- Hé! Újak jönnek! -jött hozzám Yoon.
- Újak? Honnan tudod? -néztem rá.
- Zelo most beszélt Kris-el.
- Ja..vagy úgy..-lepődtem meg.
- Ja..de kíváncsi vagyok már,hogy kik lehetnek. -csillogott Dongsaeng szeme.
- Nyugi. Tuti valami kis talpnyalók. -feszengett Ravi.
- Hé! Ne légy ilyen! -csaptam hasára.
- Bocsi Cica. -puszilt nyakamba.
- Unnie! -kiáltott Yoon,és odamentem hozzá.
- Mi van? -néztem rá,majd a bekanyarodó fekete gyönyörűségre. - Azta...-maradt tátva a szám.
- Szép...-hümmögött Yoon.
- Gyönyörű! -ragyott szemem.
A fekete szépséget követte egy hófehér hatalmas óriás. Mind a két kocsi leállt ChangMin kocsija mellé. ChangMin köpni-nyelni nem tudott a meglepődéstől.
A fekete szépségből egy kb. 16 éves srác szállt ki,és egy izompacsirta a fehér robosztusból pedig egy kb. 19-20 éves fiú és egy napszemcsis srác. Összenéztünk Yoon-al,és tudtuk,hogy Ők mások mint akik eddig itt jártak.
- Köszöntünk titeket kedves érdeklődök. -horkant fel ChangMin.
- Szeva. -bökti ki flegmán a napszemüveges srác.
- Érezzétek magatokat otthon. Az ipartelep jó pálya nekünk. -mosolygott ChangMin és kocsija motorháztetőjét kezdte el simogatni.
- Inkább tedd be a segged a kocsiba,és húzz el,mert hányingerem lesz. -így Yoon.
- Ch..-vágta be a durcát Min és elhajtott gumitcsorogtatva.
- Balfasz...-forgattam meg szemeim,és én a fiúkat kikerülve mentem a bólyákhoz.
Az egyik srác szeme végig rajtam volt. Érzetem. Mikor már megvizsgáltam a pályát,hogy járható-e megfordultam.
- Verseny? -gurult mellém Ravi.
- Egyértelműen. -ült ki gonosz mosoly az arcomra,és elmentem a piros kocsimig,és beszálltam. Yoon odaadta a sisakot. Biztos ami biztos.
Felpörgettem a motort,és már gurultam is Ravi mellé. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésbe,és lehúztam a füstüveges ablakokat.
- Csak óvatosan kislány. -kacsintott Ravi.
HakYeon a két közé állt,és visszaszámolt.
- 3..2...1! -és erre gumicsikorgatva kezdtük meg a versenyt.
A bólyákat ügyesen kikerültem,és a forgónál megpördült a kocsi a csúszós út miatt. A gázba tapostam,és nagy füstöt magam után hagyva mentem vissza,és ezzel meg is nyeretem a futamot. Ravi kocsija kisodrodótt,de visszaért Ő is. Kiszálltam a kocsiból,és a sisakot levettem a fejemról. Hosszú barna hajam a vállamra omlott,és a sisakot letettem a motorháztetőre,és ráültem.
- Mindig te nyersz! -mosolygott Yoon,és Zelo odajött.
- Ravi csak nagyképű. Ha nem lenne az,hidd el meg tudna Ő verni,csak a hülyesége elvakítja.
- Zelo,te nem mész egy kört? -nézett fel Yoon Zelo-ra.
- Ma nincs kedvem,de majd este lehet kijövök. -vakarta meg zavartan tarkóját. Meglátszik,hogy csak 18.
- Hát ahogy akarjátok,amúgy kik ezek az újfiúk? -pillantottam az újdonsült palimadarainkra.
- Bangtan Boys-nak hívják magukat. Mindenegyik kezére rá van tetoválva az,hogy "Bulletproof".
- Lehet valami szekta tagjai. -hunyorgatott Yoon.
- Csakis. -forgattam meg a szemeim. - Nekem lenne kedvem kifaggatni azt a magas felnyalt hajú srácot. Cuki. -mosolyogtam.
- Unnie! Csak nem bejön? -mosolygott Yoon.
- Hát csak egy picit. -kuncogtam,és a fiúkhoz ballagtam. - Sziasztok. -köszöntem.
- Hali. -köszöntek kórusba. Ez picit megrémísztett.
- Üdvözöllek Titeket a mi kis szerény autópályánkon. Sok ember megfordult már itt,a szó-szoros értelmében.
- Láttam,hogy kikented azt a majmot. -szólalt meg a kiszemeltem.
- Hát igen. -tűrtem el hajamat a szemem elől,és apró pír jelent meg arcomon.
- Amúgy a nevem NamJoon,de csak Rap Monster. -nyújtotta kezét a napszemüveges fiú.
- Én JungKook vagyok. -nyújtotta kezét a kis 16 éves srácnak kinéző fiú.
- Én Hoseok,de mindenkinek csak J-Hope. -mosolygott a kiszemeltem.
- Én lenni Jimin. -tágult nagyra a fiú szeme,mikor meglátott.
- Sziasztok. Én Minnie vgayok,és a barátnőm pedig ott Yoon. -mutattam a kis törpére. - A fiú akivel beszélget Ő Zelo a mi kis haverunk.
- Haver? -nézett JungKook.
- Igen. Csak barát. Picit furcsa lenne egy törpének és egy óriásnak együtt lennie. -grimaszoltam.
- Az igaz. -mosolydott el,és Yoon-hoz ment.
- Jimin,élsz még? -bökte vállba J-Hope.
- Aha. Csak nagyon fázok. -vacogott.
- Tessék! -vettem le bőrkabátom,és ráadtam.
Jobban belebújt,mint egy kislány. Meg kell hagyni jól állt neki a női kabát.
- Te véletlenül nem kislány készültél? -nevett J-Hope.
- Nyem! -emelte fel fejét nagyképűen Jimin.
- Hülyék. -mosolyogtam.

Rengeteget beszéltem Hope-l. Különleges srác. Nem nagy képű,és egy végtele idióta,na és arról nem is beszélve,hogy mindent félre ért. Kis perverz,de aranyos fiú annak ellenére. Neki még jól is áll ez a hülye viselkedés és a perverzség is. Jimin a kabátomból nem akart kibújni,és így neki adtam. Legyen az övé. Igaz,hogy én kis híjján halálra fagytam,de tartottam magam. Yoon le akart cseszni,hogy miért vagyok pulcsiba,mikor esik a hó,de Jimin csak Rap Mon háta mögött bukdácsolt. Érdekes egy bagázs,de Hope kiemelkedően felkeltette a figyelmem.