A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yongguk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yongguk. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

7.fejezet

~Az igaz szerelemnek sosincs vége!~

*Yoon Pov*
Nem mertem megszólalni, mikor Zelo elmondta nekem, hogy hazudott. Ő még soha nem hazudott nekem.
- Ho...hogy-hogy hazudtál....? Te...- egyre távolodtam tőle.
- Yoon! Én szeretlek! - ölelt magához.. De kiszakítottam magam szorításából és az ajtónak estem . Ijedt tekintet ült szemében és az enyémben is.
- Ze...Zelo...? Mi...mi a fene...ütött beléd? -kérdeztem és hangom remegett.
- Te! Te és az édes hívogató ajkaid! - támaszkodik neki az ajtónak engem eltakarva. Én ellöktem magamtól és kirohantam.
Aztán még egy sort kiabáltam vele, majd Hope bevitt Unni szobájába.
- Yoon! Baj van? Mit mondott neked? - kerdezősködött Hope. Én csak tovább sírtam.
- Ne...nem akarok vá...válaszolni...- szipogtam. Amitől magához ölelt és hátamat simogatta.
- Sh...Minden rendben lesz! -yugtatgatott és JungKook csak idegsen járkált fel-alá a szobába.
- Egy fiúban sem lehet megbízni....- szipogtam tovább.
Aztán hallottam egy nagy durranást és egy puffanást.
- Unni...Unni!- kiakartam menni és sikerült is. Ahogy az ajtó kinyílt pont Zelo-t láttam meg.
- Yoon...Én..én...- nem jutott szóhoz.
- Te voltál?! - förmedtem rá.
- Yoon, figyelj sajnálom!
- Nem okoztál még elég bajt?! Kérlek menj el! Menj el, mert soha többet nem akarlak látni!
- De Yoon! 
- Zelo! Azt mondtam nem! 
- Jól van! De fogsz te még a karjaimba sírva borulni! 
J-Hope megfogta a karomat és behúzott a szobába. JungKook utánam jött. Hope meg kint maradt. 
- Yoon, kicsim, jól vagy? - aggódó arccal bámult rám. Én csak elfordultam tőle. 
- Igen...- már a sírásgörcs ült rajtam. 
- Yooni, fordulj ide, kicsim...!- a hangja megindította a könnyeimet. 
- Ne...nem...
- Te sírsz? - fordította maga felé arcom,és akaratomon kívül is inkább a saját szobámba rohantam.
Bezártam az ajtót,és nem nyitottam neki ki,de egy idő után meghallottam,hogy énekel,és azt is,hogy zokog. Velem az a baj,hogy túlságosan is nagy a szívem! Kinyitottam az ajtót,és JungKook vállait átöleltem hátulról.
- Sajnálom....hülye vagyok! -suttogtam,és Unnie sehol sem volt,Hope-l együtt. - Hol van Unnie?
- A szobájába! Elég erősen leütötte Zelo.
- Ne..ne ejsd ki többet a nevét kérlek,Szerelmem! Szeretlek! -csókoltam meg.
Mind a kettőnk könnye folyt. nnyira összeszorult a szívem. Nem elég,hogy a legjobb haverom szerelmes belém,de még az életem is porrá akarja zúzni. Nem hagyhatom. Az ajkaimon csüngő fiút szeretem és más pasi nekem sosem kellene,csak is Ő! Elváltam tőle,majd mind a ketten felálltunk.
- Szeretlek! -suttogta,és megölelt.
- Én is! -szipogtam.
- Menj be Unnie-dhoz! -javasola,és én bementem.
Olyan volt mint aki alszik,pedig tudom,hogy az ütés miatt ájult el. Hope könnyei folytak Unnie karján. Sosem láttam még fiút sírni egészen Zelo-ig,és JungKook-ig és Hope-ig. Óvatosan tettem a kezem Hope vállára,aki összerezzent.
- Nem akar felkelni! -folytak könnyei.
- Unnie erős,felkel hidd el!
- És ha...
- Nem! Hoseok! Nem! Olyan nem történhet meg!
- Féltem!
- Mert szereted! Hidd el Unnie erősebb mint gondolnád! -mosolyogtam rá bíztatóan de könnyeim az ájult lány láttán elkezdtem megint utat törni maguknak. - Magnkra hagysz picit? -kérdeztem és elcsuklott a hangom.
Apró kis gombóc kelettkezett benne,és alig tudtam megszólalni. Hoseok kiment,és picit lenyugodott. Én Unnie ágya mellé rogytam le,és fogta meg Unnie Hoseok könnyeitől nedves kezét. Csak bámultam zerdületlen arcát,ami eddig értem kiabált. Hallottam,hogy miket mondott Zelo-nak. Hihetelen mennyire szeret. Bárcsak viszonozhatnám a szeretét! De..még pici vagyok hozzá. Ahogy JungKook-hoz is. Mikor Unnie pillái elkezdtek rezegni a szívem elkezdett gyorsan verni. Akartam kiáltani Hope-nak,hogy : "Felkelt" de a könnyektől nem tudtam megszólalni,mert a gombóc a hangomnak akadályt adott.
Mikor Unnie felkelt megbeszéltük ezt az egészet. Annyira utálom,hogy mindig tud rám hatni. Lassan felállt,és kimentünk. Hoseok szemei nagyra kerekedtek látván az erős lányt. Mikor elléptem Unnie-tól majdnem összeesett,de Hoseok megtarttta. Annyira boldog voltam,hogy van aki ennyire szereti Unnie-t. Én nem szóltam és nem is mentem JungKook közelébe se. Egyszer csak,valakinek a lábába megbotlottam,és JungKook karjaiba omlottam. Ő elmosolyodott és én bújtam hozzá. Unnie és Hoseok a szobába mentem,mi meg a sajátunkba. Sajátunkba? Juj! Nem hittem volna,egyszer ezt mondom,de hát igen. Szeretem JungKook-t.
- Nagyon buta voltam...-lépegetett két ujjam JungKook mellkasán.
- Nem! Te csak csupán féltél! -csavargatta a hajam.
- De Te még ezek után is így kitartasz mellettem...hihetetlen vagy! -mosolyogtam rá.
- Tudod nekem egyszer anyu azt mondta,hogy az igaz szerelemnek sosincs vége! -puszilta meg homlokom.
- Az biztos! -bólogattam helyeslően,és bújtam a szerelmemhez. - Mikor mondtam utoljára,hogy szeretlek?
- Már elégszer elmondtad! -kuncogott. Olyan aranyos.
- Zelo-t kitiltottam az életemből. Remélem Yongguk majd észhez téríti! -sütöttem le szemeim.
- Yongguk erős srác,neki van hatása Zelo-ra.
- Honnan tudod? -néztem szerelmemre.
- Ismerem régebbről Yongguk-t,hiszen Ő nagy kocsis...
- Az igaz. -hajtottam fejem szerelmem mellkasára,és apró szívecskéket rajzolgattam rá.
- Mindig szívecskék?
- Ühüm. -mosolyogtam,és lassan mély álomba zuhantam.
JungKook ölelő karjai biztonságot nyújtottak számomra. Tudtam,hogy senki nem bánthat,mert Ő itt van velem. Szeretem,amíg csak a szívem ver,az utolsó vércseppig harcolok érte ha kell,és Unnie-t is megvédem.

2013. december 26., csütörtök

6.fejezet

~Örökké együtt leszünk...~
 
*Minnie POV*
Mikor Zelo és Yongguk bejöttek meglepődtem. Nem akartam hinni a szememnek,de hát egye fene...haverok. JungKook elég rendesen oda volt,így elment lefeküdni,mi addig akonyhába mentünk J-Hope-l.
- Szeretlek! -ültetett fel a pultra.
- Én is! -fontam lábamat dereka köré.
- Mi lenne velem nélküled? -puszilgatta a nyakamat.
- Megőrülnél! -kuncogtam,és ajkaira tapadtam.
Lábaimmal közelebb húztam magamhoz,és kezeit átfonta derekam körül. Annyira de annyira kívántam,hogy csókoljon és hozzám érjen. Kezei elkezdték feltolni a toppom,és én hagytam. Nagyon bezsongtam tőle,és akartam is hogy kényeztessen. Már én is csatoltam ki az övét,mikor Yoon nekiállt kiabálni. Azonnal összekaptuk magunkat és a nappaliba rihantunk.
- Miért kellett?? MIÉRT?? GYŰLÖLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -zokogott Yoon és JungKook álmos fejjel kitámolygott a szobából.
- MIÉRT NEM ÉRTED MEG,HOGY SZERETLEK?? -kiabált erősen Zelo.
- MERT ÉN JUNGKOOKÉ VAGYOK. ŐT SZERETEM,ÉS TE BECSAPTÁL! HAZUDTÁL NEKEM! GYŰLLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -kiáltozott sírva Yoon,és gyorsan magamhoz öleltem.
- Nem hsizem,hogy normális vagy! -vágta képen Yongguk Zelo-t,és Yoon a karjaimban zokogott.
- Hope! -szóltam szerelmemnek - Vidd be a szobámba Yoon-t,és nyugasd meg,én lerendezem a két fiút akik itt verekednek!
- És Kook? -nézett rám Hope.
-  Ráncigáld el! -mondtam,és Hope megtette a kérésem.
- Nem értelek! -kiabált Yongguk.
- Ha szeretem akkor mi van? -törölgette a vért a szájáról Zelo.
Yongguk újra neki akart ugrani,de közéjük álltam,és Yongguk éppen-hogy meg udott állni.
- Most azonnal tűnjetek el mind a ketten,és vissza se gyertek! Yoon nem elég hogy beteg,ti még szét is roncsoljátok az idegeit! Tűnjetek el mind a ketten,de villám gyorsan! -kiabáltam velük és az ajtóra mutattam.
- De Yoon nélkül nem megyek el! -dobbantott Zelo.
- TŰNJ EL! LÁTNI SEM AKARLAK! NEM ELÉG,HOGY TÖNKRETESZED A HAZUGSÁGAIDDAL,DE MÉG NEKEM IS ELLENT MONDASZ? MIT AKARSZ MÉG? HOGY AKARSZ MINKET MÉG TÖNKRE TENNI?? -eredtek meg a könnyeim.
- JungKook nem érdemli meg Yoon-t. Ő az enyém! -kiabált Zelo.
- HAGYJ BÉKÉN ŐT IS MEG ENGEM IS,DE ÖRÖKRE! TŰNJ EL INNÉT! -kiabáltam vele és könnyeim nem hagytak alább csak folytak arcomon.
- YOON AZ ENYÉM! -kiáltott rám,és egy vázával leütött.
Kép szakadás történt a fejemben. Csak fájós érzés önötte el a testem,és az oldalam cefetül fájt. Mikor felkeltem az ágyamban voltam,és Hoseok szorongatta a kezem. Fejemen egy jeges zacskó volt.
- Minnie! -sóhajtott Hope,és gyengéden megcsókolt.
- Mi..mi..mitörtént? -néztem rá.
- Zelo elment. Yongguk leütötte,és elmentek. Neked a fejed sérült meg.
- És..Yoon hogy van?
- Aggódik éérted,de elvan.
- Behívod? -nézted Hope-ra.
- Ühüm.-bólogatott kedvesen s behívta Dongsaenget.
- Unnie! -borult nyakamba.
- Dongsaeng! -öleletem meg a lányt.
- Miattam lett ez az egész! -szipogott.
- Dehogy! -nyugtatgattam Yoon-t.
- Nem állok szóba Kook-al! -szomorodott el.
- Micsoda? -akadtam ki.
- Nem akarok.
- Mi?? Miért??
- Zelo...
- Jaj már! Verd ki a fejedből ezt a hülyét! Csak tönkre akart tenni!
- És sikerült... -motyogott.
- Meg a kis tökömet! Erősebb vagy mint ahogy Ő azt hiszi!
- De..
- Dongsaeng! Boldog voltál és leszel is. JungKook nálad jobbat nem is kaphatott volna!
- Szeretlek Unnie! -borult a nyakamba.
Együtt kimentünk,és Hope csak nézett rám. Nem értette,honnan van ennyi erőm. Az erő forrásom Yoon,és akiért ki akartam mászni az ágyból az ne más,mint Hoseok. Szeretem. icit megszédültem,mikor Yoon elment mellőlem,de Hope ölelő karjai megtartottak,és fejét megint csak vállamra tette. Imádtam így lenni vele. Testünk között nem volt rés,és épp ez az,amitől még jobban ragaszkodtam hozzá. JungKook hiába akart Yoon-hoz hozzászólni,Ő tántorított. Mikor előttem sertepert Dongsaeng,kitettem elé a lábam,és így JungKook karjaiba esett. Imádtam,hogy duzzogott,hiszen tudta jól,hogy direkt volt. Mi Hoseok-al a szobámba vonultunk,és csak az ágyat nyomtuk.
- Mondtam már,hogy gyönyörű szép vagy? -simogatta arcom.
- Már vagy harmincszor! -mosolyogtam.
- És azt,hogy szeretlek?
- Már vagy milliószor!
- Akkor újra elmondom: Szeretlek! -puszilta meg orrom hegyét.
- Én is ceretlek! -bújtam hozzá,és nagyokat sóhajtottam.
- Min jár az a pici fejed?
- Hogy elloptad a szívem,és nem adod vissza!
- 8 arany lakkal,8 réz és 8 vas lakattal őrzöm a szíved! -puszilta meg homlokom.
- Mondtam,hogy imádom,mikor megpuszilsz? -néztem rá.
- Ez jobb,nem? -csókolt meg gyengéden,és ajkai lágy mozgása az enyémen teljes mámorba ejtett.
- Jobb! -mosolyogtam rá,miután elváltunk egymástól.
- Tudod,hogy mi örökké együtt leszünk? -kulcsolta össze ujjainkat.
- Igen tudom! -pusziltam meg ajkait,és bújtam hozzá,míg a karjaiba el nem nyomott az álom.


5.fejezet

~ Egy jól sikerült terv~

*Yoon Pov*
Reggel JungKook mellett ébredtem. Olyan édes, ahogy alszik, nem volt kedvem felébreszteni. Kedvem? Szívem nem volt hozzá. Szívem szerint inkább mellette feküdtem volna, csak nagyon mosdóba kellett mennem. Mivel ő feküdt kívülről, ezért óvatosan átmásztam felette. Amire szerencsémre felébredt.
- Hová mész, kicsim? - fordítja fejét felém és kezeit derekamra rakja.
- Mosdóba igyekezek. - erre magára húzott és szorosan ölelt. - JungKook! Ha nem engedsz el, akkor lassan...Tudod, hogy beteg vagyok!
- Tudom, de nem akarom, hogy itt hagyj egyedül!
- Akkor ülj ki a konyhába és várj meg. - elengedett én pedig rohantam a mosdóba. Közben megláttam a konyhába Min-t.
- Jó reggelt!
- Neked is! - rohantam. Nem álltam meg.
- Hová ilyen sürgősen? - erre már nem válaszoltam.
- Szerintem azért igyekszik ennyire, mert megfázott. - hallom meg J-Hope hangját is.
- Talált! - ez viszont a szerelmem volt.
Mikor végeztem kimentem hozzájuk.
- Unni! Fáj a torkom...- és elment a hangom. - És most már hangom sincs...- suttogtam. Igazából csak úgy tettem mintha fájna. Hátha sikerül így egyedül beszélgetnem Min-nel.
- Jaj, kicsim! Gyere ülj le!- húz az ölébe JungKook. Megölelt és megpuszilt.
- Mindjárt csinálok neked teát, jó? - kezdi unni is és már neki is kezd.
Ránézek JungKook-ra mosolyogva.
- Mi a...? - erre mutató ujjamat a szája elé raktam. Min megfordul én akkora visszafeküdtem Guki vállára. Mikor visszafordult JungKook-nak megsúgtam mi a tervem.
Aztán Hope-ra néztünk és elmosolyodtunk mind a ketten. Majd mutattuk, hogy menjen oda Unni-hoz. Ő felállt és odasétált mellé.
- Segíthetek valamit? - kérdi.
- Nem kell, köszönöm. - mosolygott rá. Én csak tovább mutogattam neki, hogy próbálkozzon tovább.
- Amh...- szegénykét úgy sajnáltam. Nem tudott megszólalni. Nekem kellett ebben az ügyben hősnek lenni.
- Unni...! - nyöszörögtem. - J-Hope...!
- Szegény...Annyira beteg, hogy azt sem tudja miket beszél! - JungKook is beszállt a tervbe.
- Cs...cs...
- Cs?- kérdez rá Unni és megfordul.
- Cs...Csó...Csók...
- Csók? - megint rá kérdez.
- Várj! Majd összerakom. - mondja Guki. - Unni, vagy is Min, J-Hope, ezt nem kell részletezni, csók. - erre Min, Hope-ra nézett. Én meg úgy tettem, mint aki alig tud állni a lábán és elindultam az irányukba. Óvatosan meglöktem Min-t és elestem. Szerintem jól sikerült terv lett, hisz Unni pont Hope oppa ajkaira esett. - Ja te lány! Gyere lefektetlek! - és JungKook feláll, majd felemel engem és bevisz a szobába. Becsukja az ajtót és lerak a földre. Én pedig halkan felsikítok.
- Áh...Sikerült! - mondom és ugrándozok.
- Igen sikerült, mert te egy kis zseni vagy! - csókolt meg. Majd finoman elenged. Én pedig köhögök. - Jól vagy? - erre csak bólogatva köhögök.
- Gyere! Nézzük meg őket! - suttogtam, hisz tudtam, hogy vékonyak a falak. Lassan kinyitottam az ajtót és láttam, ahogy Min a pulton ült, előtte J-Hope és csókolóznak. - Hűha! Ilyet még nem láttam. Gyere ezt nézd meg! Szerintem ilyet még te sem.- kicsit kijjebb nyitottam az ajtót és JungKook is tudta lesni őket.
- Szerinted megzavarjuk őket? - kérdezte JungKook.
- Hát...Nincs szívem, de teát akarok, mert a torkom azért tényleg fáj. - simogattam nyakamat. Ő erre felállt és megpuszilta nyakam. kuncogtam és magamhoz húzva csókot leheltem finom, forró ajkaira. Majd lassan kisétáltunk. Erre ők megijedtek és...szinte hallani lehetett a cuppanást, ahogy elengedték egymást. Próbáltam nem hatalmas mosollyal kiülni hozzájuk. Valamennyire sikerült is.
- Yoon!- ijedt meg. - Hát neked nem aludnod kellene?
- Nem vagyok álmos...- szédelegtem. - Unni! Készen van már a teám...?
- Persze, itt van. - rakta le elém a csészémet.
- Köszönöm, Unni!- egy fél mosolyt öltöttem számra, majd jó ízűen belekortyoltam a finom teába.
Leült mellém, majd megfogta az egyik kezem.
- Őh...Mi most, akkor egyedül hagyunk titeket.- és átmentek a másik szobába.
- Unni? Milyen volt, amikor J-Hope megcsókolt?
- Őszintén? Kedvelni való fiú, nagyon aranyos és a csók az....- ekkor csöngettek.
- Kinyitom! - szaladok az ajtóhoz. Mikor kinyitom Bang oppa és Zelo állt az ajtóban. - Sziasztok! Hát ti? Mit kerestek itt?
- Gondoltuk átjövünk, hogy ne legyetek egyedül. - mondja Zelo. Szemei csillognak. Furcsa, hisz Zelo-tól először látok ilyet.
- Hm...Jól van! Gyertek be! - ők bejöttek és levették a kabátjukat.
- Hallottam, hogy beteg vagy, ezért hoztam magammal valamit neked, Yoon! - áll elém a magas fiú. Zsebében matatni kezdett. Ezért én odanéztem és mikor előakarta húzni kezét, addigra egy puszit kaptam a másik irányból. - Gyógyító puszit hoztam...- mosolyog rám. Én csak mosolyogtam, majd megöleltem. Ő szorosan visszaölelt.
- Köszönöm Zelo! Olyan jó haverom vagy! - adtam én is puszit neki.      
- Zelo? -hallottam meg JungKook hangját a hátam mögött.
- JungKook,Ő a haverom. Semmi több. -jelentettem ki.
Erre JungKook megölelt hátulról,és picit elhomoláysodott előttem minden.
- Yoon! Jól vagy? -jött oda hozzám Unnie,és picit jobban lettem.
- Aha. JungKook,le kéne ülnöm. -erre a szerelmem elengedett és leültem a kanapéra.
- Ennyire beteg? -nézett Guk Oppa Unnie-ra.
- Egen. -bólintott fájdalmas pillantással Unnie.
- JungKook...-mondtam fájdalmas hangon,mert nagyon fájt a melllkasom,és alig kaptam levegőt.
- Mi a baj? -éreztem hangjába a félelmet.
- Fáj a mellkasom. -nyöszörögtem.
- Minden rendben lesz! -ölelgetett JungKook,és elájultam.

Mikor felkeltem Zelo ölébe volt a fejem. Azonnal felültem,és leesetem a kanapéról.
- Jól vagy Picúr? -segített fel Zelo.
- Persze...-poroltam le magam.
- Ülj le! -mutatott a kanapéra. - Mióta vagy együtt JungKook-al? -nézett rám.
- 1 napja. Szeretem nagyon.
- Yoon...
- Hm? -éreztem rajta,hogy valami nagy bedobásra készül.
- Mikor Yongguk voltunk...és megütöttelek....
- Igen emlékszem. -vágtam szavába.
- Mikor kérdezted,hogy szeretlek-e...én....én...hazudtam!

2013. december 25., szerda

1.fejezet

~Egy különleges srác...
 *Minnie POV*
Reggel is unottan és nyomottan keltem. Annyira nincs kedvem iskolába menni,hogy ezt már szerintem büntetni kéne. Lassan másztam ki az ágyamból,és a törölközőmet levettem a szék háttámlájáról,majd a fürdőmbe vonultam. A zuhanykabin ajtaját behúztam magam után,és a nagy pólómat ledobtam magamról,majd megengedtem a vizet. Jóleső érzéssel ácsimbóztam a zuhany alatt és mikor meguntam -persze nem olyan hamar-elzártam a csapot,és megtörölköztem.
- Nem hiszem el! Már megint beszart a macska! -kiáltozott a melletünk lakó nő a férjével.
Igen,azt elfelejtettem mondani,hogy panel lakásba lakunk Dongsaeng-gel. Szerencsénkre pont volt annyi félre tett pénzünk,hogy megtudtuk venni a lakást. Jó ez nekünk. Mind a kettőnk szobájába francia ágy van,és így jót tudunk aludni. Igaz,én néha motyogok álmomba,Ő meg énekel,és olyankor kedvem támad bedugni a száját egy pár zoknival,de így leszünk egy jó páros.
Kiléptem a zuhanykabinból,és hajam megtöröltem. Belebújtattam a lábaimat a kis rózsaszín szobamamuszomba,és felkapkodtam magamra a ruháim. Tél van,és az utolsó hetet nyúzzák le rólunk a tanárok. Ilyenkor sem tudnának minket megkímélni,pedig igazán megtehetnék.
Hajamat becsavarom a törölközőbe,és a konyhába megyek. Dongsaeng már fent van.
- Jó reggelt! -köszöntem előre.
- Jó reggelt Unnie! -vigyorgott - Hallottad? -mosolygott.
- Szomszédot? -bólogatott-Persze! Éppen akkor zuhanyoztam. -kuncogtam.
- Tisztára,mint a rémrendes család. -nevetett Yoon.
- Hát körülbelül! -nevettem én is,és csináltam magamnak kávét,neki meg teát.
- Amúgy,ma nem lesz verseny? -nézett rám Dongsaeng,és a konyhapultra ült.
- Nem tudom,hogy Zelo
Zelo ♥
 ki tudta-e lopni Yongguk-tól a kulcsot. Meg kéne csörgetnem,de éppen a reggelinket csinálom. Ráér suli után is. -mosolyogtam Dongsaeng-re.
- Írhatok neki egy sms-t? -nézett rám Yoon.
- Ha akarsz! -vontam vállat,és a szendvicseket már csomagoltam is be a szalvétába.
- Akkor írok. -rohant be a nappaliba,és levetődött a kanapéra.
Gondolom,hogy ír neki,mert vigyorogva visszajött. Valahogy olyan érzésem volt,hogy Zelo elég ügyes volt ahhoz,hogy kijátsza Yongguk figyelmét,és megszerezze nekünk a garázs kulcsát.
- Na? Mit írt? -kérdezősködtem,miközben a hajamat tekertem ki a töröközőből.
- Megszerezte! -pattogott Dongsaeng.
- Na! Elég! -tettem kezem a fejére,hogy hagyja abba az ugrálást,de azért sem engedelmeskedett. - Leüsselek? -kaptam kezembe a lécsapót.
- De kemény vagy egy lépcsapóval,hah! -nevetett.
- Mé nevetel? Ne neveteljél! -oktattam ki,mire még jobban nevetett.
- Most komolyan egy rózsaszín légycsapóval fenygetsz? -fújta el az említett tárgyat.
- Igen. -bólogattam.
- Bolond vagy Unnie! -ölelt meg Yoon.
- Szeretlek! -ölelgettem.
- Én is. -bújt hozzám.
Néha Yoon tényleg olyan,mint egy kiscica. Bújik ha szeretgetik,és ha kell még nyávog is,hogy ezt vagy azt akar. Én inkább tartom magam a magányos farkas imidzshez,hiszen Yoon előtt erősnek kell lennem. Nem szomoríthatom el. Tulajdonképpen Yoon-t én nevelem 10 éves kora óta. 11 voltam mikor Yoon sírva rohant a Motorosok utcáján,és ha akkor nem állítom meg a mocisok szétkapják,mint kiscica a gombolyagot.
Yoon-t nagyon megszerettem,és mindig is ragaszkodtam érte. Yongguk
18 éves volt,mikor mi még nem is igazán tudtuk,hogy mik is fognak ránk várni. Ha úgy vesszük Yongguk mentett meg minket a végleges rossztól. Mivel ketten voltunk Yongguk-hoz mentünk. Jobban mondva én ráncigáltam el Yoon-t,mert Ő félt ettől a lükétől. Yongguk alig volt ottohn,hiszen miattunk dolgozott. Én már picinek megtanultam főzni,és Yongguk segítségével sok mindenre szert tettünk. Yongguk igaz,hogy gyagyás de az érzései tiszták.

- Mehetünk? -zökkentett ki a gondolataimból Yoon.
- Ahham! -vettem fel a combig érő csizmám.
- Nem érem el! -nyújtózott a pandás sapkájáért Yoon.
- Tessék! -vettem le neki,és fejére húztam. Olyan édes volt.
- Köszönöm. -adott egy puszit az arcomra,és már ment is a táskájáért.
Élvezem ezt az anya szerepet,és Yoon nélkül az életemet el sem tudnám képzelni. Én is felvettem a vállamra az oldaltáskám,és együtt együtt elindultunk a suliba.
- Unnie! Van itt pénzed? -állt meg a kis édesség bolt előtt Yoon.
- Igen. Miért?
- Mert akarok valakinek csokit venni.
- Kinek? -vontam fel egyik szemöldököm.
- Zelo-nak. -jelent meg egy kis halvány pír Dongsaeng arcán.
- Tessék! -nyomtam a kezébe pár wont,és berohant csokiért.
Én csak lassú léptekkel indultam meg a bolt felé,és csizmám alatt roogott a friss hó. Még mindig szitált a hó. Ráérősen hullott,és Dongsaeng is kirontott a boltból,és agyonpuszilgatta az arcom.
- Kamsa Unnie,kamsa. -ismételgette magát,és arcomon egy szeretetteljes mosoly ült ki.
A suliba mentünk,ahol egész nap karácsonyi zenét nyomtam a rádiósok. Jó volt hallgatni. Yoon ajándéka már megvan. Eldugtam előle egy jó és biztonságos helyre. Nekem nem baj,ha nem vesz semmi. Én alapba nem vagyok oda a nagy felhajtásért,de Yoon miatt muszáj. Minden évben csodálja a sok-sok égőt,és a sok csokit és cukorkát. Mindig úgy szoktam,hogy mikor elmegyünk a plázába,én direkt a plüssálatok felé terelem,mert tudom,hogy imádja,és gyorsan lelécelek,hogy fel tudjam díszíteni a fát,és az égősorokat is fel tudjam tenni,és az ajándékát is beteszem a fa alá.
Ma is a karácsonyi zene miatt,kezdtem a karácsony hatása alatt lenni. Már kíváncsi vagyok,hogy mit fog szólni Yoon az ajándékának. De tuti,hogy nagyon szomorú lesz,hogy nem a fa alatt lesz. Ezért is kell valamit még vennem neki. Lehet kap tőlem egy panda plüsst,és a másik ajándékát meg majd megtalálja.
- Minnie! -rontott be az osztálytermembe Yoon.
- Mizu van Dongsaeng? -néztem fel rá,mert én a padba ücsörögtem.
- Tudsz kölcsön adni egy tollat? Az enyém kifogyott. -húzta a száját.
- Tessék! -dobtam neki egyet.
- Imádlak! -adott egy puszit az arcomra.
- Na mi van Törpe? Kizavartak törpefalváról? -ment volna ki Yoon,de MinWoo az utját állta.
Nem is zsóltam egy szót sem,csak felálltam,és Yoon elé álltam.
- Kiengeded,vagy beszínezzem a fejed kék és zöld foltokkal? -néztem rá komoly arccal.
Nem szólt,csak arrébb állt,és Yoon megszeppenve spintelt el a saját osztálytermébe. Gyűlölöm MinWoo-t. Mindig beleköt a kisebbekbe,de a saját súlycsoportjával nem mer kikezdeni. Undorító egy féreg. Őt is le kéne csak ütni a rózsaszín légycsapómmal.
Az órákat végigültem,és szünetekben jót kacagtam az osztálytársnőimmel,és ha kellett Yoon védelmére keltem. Én Yoon-nak nem is tudom mi vagyok. Anya? Testőr? Nem tudom,de talán mind egyben.

Hazafeleúton Yoon énekelgetett,én pedig csak úgy voltam,és az égre pillantottam. Gyönyörű volt. A Nap halvány kis sugarai angyali képet vázoltak az égre,és Yoon csodás hangja csak szebbé tette számomra. Otthon ledobtuk a cuccainkat és elmentünk Zelo-hoz.
- Annyeong! -köszönt és beengedett minket.
- Ez a tiéd! -pirult el Yoon,és Zelo-nak nyújtotta a csokit.
- Kamsahida. -mosolygott Zelo,és egy puszit nyomott Yoon arcára,és elvette tőle a csokit.
- Összeilletek! -vetődtem le a kanapéra.
- Ahogy mi is! -vetődött le mellém Yongguk,s kezét átlendítette fejem mögött,és már keze autumatikusan a combomon pihengetett.
- Álmodba! -kuncogtam,és leszedtem kezeit magamról.
- Mehetünk? -nézett rám Zelo.
- Persze! -álltam fel.
Zelo,Yoon és én a garázsokhoz mentünk,ahol a kocsik tönkelege ácsorgott. A fekete gyönyörűség bent a garázsba az enyém. Zelo-é a zöld és Yoon-nak még nincs. Zelo-tól és tőlem ez lesz neki a karácsonyi ajándéka.
- Yoon! Ma melyikkel versenyezzünk? -pillantott rá Zelo.
- Legyen ma Űrdongó! -rohant be a mélygarázsba és egy sárga sportkocsi mellett ugrándozott.
- Akkor megyünk azzal. -mentem Yoon után,és Zelo jött utánam.
Zelo autumatikusan a vezetőülésre ült. Zelo odanyújtotta nekem a piros sportkocsi kulcsát,és én beszálltam. Zelo felbőgette a motort és elindultak Yoon-al. Én követtem őket,és az udvar hátsó kapuján kimentünk.
Zelo elég rendesen tolta neki a főúton,majd a városból kiérva az ipartelepre mentünk. Ott van ugyanis a kocsibuzik törzshelye. Én végig a nyomukba voltam,és lekanyarodtunk a telephelyre. Kint már ott volt HakYeon és Ravi is.
- Sziasztok fiúk! -öleltem meg Őket.
- Szia Minnie egér! -vigyorgott Ravi.
- Hogy akadna meg a torkodom az anyacsavar. -öltöttem ki rá nyelvem.
- Pici! Nyugszik! -ölelt át hátulról HakYeon.
- Bocsi...-húztam a szám. - Mit keres itt ChangMin? -néztem a fiúra,aki a bólyák előtt állt.
- Nem tudom. Valakikek vár... -mondta Ravi.
- Hé! Újak jönnek! -jött hozzám Yoon.
- Újak? Honnan tudod? -néztem rá.
- Zelo most beszélt Kris-el.
- Ja..vagy úgy..-lepődtem meg.
- Ja..de kíváncsi vagyok már,hogy kik lehetnek. -csillogott Dongsaeng szeme.
- Nyugi. Tuti valami kis talpnyalók. -feszengett Ravi.
- Hé! Ne légy ilyen! -csaptam hasára.
- Bocsi Cica. -puszilt nyakamba.
- Unnie! -kiáltott Yoon,és odamentem hozzá.
- Mi van? -néztem rá,majd a bekanyarodó fekete gyönyörűségre. - Azta...-maradt tátva a szám.
- Szép...-hümmögött Yoon.
- Gyönyörű! -ragyott szemem.
A fekete szépséget követte egy hófehér hatalmas óriás. Mind a két kocsi leállt ChangMin kocsija mellé. ChangMin köpni-nyelni nem tudott a meglepődéstől.
A fekete szépségből egy kb. 16 éves srác szállt ki,és egy izompacsirta a fehér robosztusból pedig egy kb. 19-20 éves fiú és egy napszemcsis srác. Összenéztünk Yoon-al,és tudtuk,hogy Ők mások mint akik eddig itt jártak.
- Köszöntünk titeket kedves érdeklődök. -horkant fel ChangMin.
- Szeva. -bökti ki flegmán a napszemüveges srác.
- Érezzétek magatokat otthon. Az ipartelep jó pálya nekünk. -mosolygott ChangMin és kocsija motorháztetőjét kezdte el simogatni.
- Inkább tedd be a segged a kocsiba,és húzz el,mert hányingerem lesz. -így Yoon.
- Ch..-vágta be a durcát Min és elhajtott gumitcsorogtatva.
- Balfasz...-forgattam meg szemeim,és én a fiúkat kikerülve mentem a bólyákhoz.
Az egyik srác szeme végig rajtam volt. Érzetem. Mikor már megvizsgáltam a pályát,hogy járható-e megfordultam.
- Verseny? -gurult mellém Ravi.
- Egyértelműen. -ült ki gonosz mosoly az arcomra,és elmentem a piros kocsimig,és beszálltam. Yoon odaadta a sisakot. Biztos ami biztos.
Felpörgettem a motort,és már gurultam is Ravi mellé. Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésbe,és lehúztam a füstüveges ablakokat.
- Csak óvatosan kislány. -kacsintott Ravi.
HakYeon a két közé állt,és visszaszámolt.
- 3..2...1! -és erre gumicsikorgatva kezdtük meg a versenyt.
A bólyákat ügyesen kikerültem,és a forgónál megpördült a kocsi a csúszós út miatt. A gázba tapostam,és nagy füstöt magam után hagyva mentem vissza,és ezzel meg is nyeretem a futamot. Ravi kocsija kisodrodótt,de visszaért Ő is. Kiszálltam a kocsiból,és a sisakot levettem a fejemról. Hosszú barna hajam a vállamra omlott,és a sisakot letettem a motorháztetőre,és ráültem.
- Mindig te nyersz! -mosolygott Yoon,és Zelo odajött.
- Ravi csak nagyképű. Ha nem lenne az,hidd el meg tudna Ő verni,csak a hülyesége elvakítja.
- Zelo,te nem mész egy kört? -nézett fel Yoon Zelo-ra.
- Ma nincs kedvem,de majd este lehet kijövök. -vakarta meg zavartan tarkóját. Meglátszik,hogy csak 18.
- Hát ahogy akarjátok,amúgy kik ezek az újfiúk? -pillantottam az újdonsült palimadarainkra.
- Bangtan Boys-nak hívják magukat. Mindenegyik kezére rá van tetoválva az,hogy "Bulletproof".
- Lehet valami szekta tagjai. -hunyorgatott Yoon.
- Csakis. -forgattam meg a szemeim. - Nekem lenne kedvem kifaggatni azt a magas felnyalt hajú srácot. Cuki. -mosolyogtam.
- Unnie! Csak nem bejön? -mosolygott Yoon.
- Hát csak egy picit. -kuncogtam,és a fiúkhoz ballagtam. - Sziasztok. -köszöntem.
- Hali. -köszöntek kórusba. Ez picit megrémísztett.
- Üdvözöllek Titeket a mi kis szerény autópályánkon. Sok ember megfordult már itt,a szó-szoros értelmében.
- Láttam,hogy kikented azt a majmot. -szólalt meg a kiszemeltem.
- Hát igen. -tűrtem el hajamat a szemem elől,és apró pír jelent meg arcomon.
- Amúgy a nevem NamJoon,de csak Rap Monster. -nyújtotta kezét a napszemüveges fiú.
- Én JungKook vagyok. -nyújtotta kezét a kis 16 éves srácnak kinéző fiú.
- Én Hoseok,de mindenkinek csak J-Hope. -mosolygott a kiszemeltem.
- Én lenni Jimin. -tágult nagyra a fiú szeme,mikor meglátott.
- Sziasztok. Én Minnie vgayok,és a barátnőm pedig ott Yoon. -mutattam a kis törpére. - A fiú akivel beszélget Ő Zelo a mi kis haverunk.
- Haver? -nézett JungKook.
- Igen. Csak barát. Picit furcsa lenne egy törpének és egy óriásnak együtt lennie. -grimaszoltam.
- Az igaz. -mosolydott el,és Yoon-hoz ment.
- Jimin,élsz még? -bökte vállba J-Hope.
- Aha. Csak nagyon fázok. -vacogott.
- Tessék! -vettem le bőrkabátom,és ráadtam.
Jobban belebújt,mint egy kislány. Meg kell hagyni jól állt neki a női kabát.
- Te véletlenül nem kislány készültél? -nevett J-Hope.
- Nyem! -emelte fel fejét nagyképűen Jimin.
- Hülyék. -mosolyogtam.

Rengeteget beszéltem Hope-l. Különleges srác. Nem nagy képű,és egy végtele idióta,na és arról nem is beszélve,hogy mindent félre ért. Kis perverz,de aranyos fiú annak ellenére. Neki még jól is áll ez a hülye viselkedés és a perverzség is. Jimin a kabátomból nem akart kibújni,és így neki adtam. Legyen az övé. Igaz,hogy én kis híjján halálra fagytam,de tartottam magam. Yoon le akart cseszni,hogy miért vagyok pulcsiba,mikor esik a hó,de Jimin csak Rap Mon háta mögött bukdácsolt. Érdekes egy bagázs,de Hope kiemelkedően felkeltette a figyelmem.