6.fejezet

~Örökké együtt leszünk...~

 

*Minnie POV*

Mikor Zelo és Yongguk bejöttek meglepődtem. Nem akartam hinni a szememnek,de hát egye fene...haverok. JungKook elég rendesen oda volt,így elment lefeküdni,mi addig akonyhába mentünk J-Hope-l.

- Szeretlek! -ültetett fel a pultra.

- Én is! -fontam lábamat dereka köré.

- Mi lenne velem nélküled? -puszilgatta a nyakamat.

- Megőrülnél! -kuncogtam,és ajkaira tapadtam.

Lábaimmal közelebb húztam magamhoz,és kezeit átfonta derekam körül. Annyira de annyira kívántam,hogy csókoljon és hozzám érjen. Kezei elkezdték feltolni a toppom,és én hagytam. Nagyon bezsongtam tőle,és akartam is hogy kényeztessen. Már én is csatoltam ki az övét,mikor Yoon nekiállt kiabálni. Azonnal összekaptuk magunkat és a nappaliba rihantunk.

- Miért kellett?? MIÉRT?? GYŰLÖLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -zokogott Yoon és JungKook álmos fejjel kitámolygott a szobából.

- MIÉRT NEM ÉRTED MEG,HOGY SZERETLEK?? -kiabált erősen Zelo.

- MERT ÉN JUNGKOOKÉ VAGYOK. ŐT SZERETEM,ÉS TE BECSAPTÁL! HAZUDTÁL NEKEM! GYŰLLLEK! TŰNJ EL AZ ÉLETEMBŐL! -kiáltozott sírva Yoon,és gyorsan magamhoz öleltem.

- Nem hsizem,hogy normális vagy! -vágta képen Yongguk Zelo-t,és Yoon a karjaimban zokogott.

- Hope! -szóltam szerelmemnek - Vidd be a szobámba Yoon-t,és nyugasd meg,én lerendezem a két fiút akik itt verekednek!

- És Kook? -nézett rám Hope.

-  Ráncigáld el! -mondtam,és Hope megtette a kérésem.

- Nem értelek! -kiabált Yongguk.

- Ha szeretem akkor mi van? -törölgette a vért a szájáról Zelo.

Yongguk újra neki akart ugrani,de közéjük álltam,és Yongguk éppen-hogy meg udott állni.

- Most azonnal tűnjetek el mind a ketten,és vissza se gyertek! Yoon nem elég hogy beteg,ti még szét is roncsoljátok az idegeit! Tűnjetek el mind a ketten,de villám gyorsan! -kiabáltam velük és az ajtóra mutattam.

- De Yoon nélkül nem megyek el! -dobbantott Zelo.

- TŰNJ EL! LÁTNI SEM AKARLAK! NEM ELÉG,HOGY TÖNKRETESZED A HAZUGSÁGAIDDAL,DE MÉG NEKEM IS ELLENT MONDASZ? MIT AKARSZ MÉG? HOGY AKARSZ MINKET MÉG TÖNKRE TENNI?? -eredtek meg a könnyeim.

- JungKook nem érdemli meg Yoon-t. Ő az enyém! -kiabált Zelo.

- HAGYJ BÉKÉN ŐT IS MEG ENGEM IS,DE ÖRÖKRE! TŰNJ EL INNÉT! -kiabáltam vele és könnyeim nem hagytak alább csak folytak arcomon.

- YOON AZ ENYÉM! -kiáltott rám,és egy vázával leütött.

Kép szakadás történt a fejemben. Csak fájós érzés önötte el a testem,és az oldalam cefetül fájt. Mikor felkeltem az ágyamban voltam,és Hoseok szorongatta a kezem. Fejemen egy jeges zacskó volt.

- Minnie! -sóhajtott Hope,és gyengéden megcsókolt.

- Mi..mi..mitörtént? -néztem rá.

- Zelo elment. Yongguk leütötte,és elmentek. Neked a fejed sérült meg.

- És..Yoon hogy van?

- Aggódik éérted,de elvan.

- Behívod? -nézted Hope-ra.

- Ühüm.-bólogatott kedvesen s behívta Dongsaenget.

- Unnie! -borult nyakamba.

- Dongsaeng! -öleletem meg a lányt.

- Miattam lett ez az egész! -szipogott.

- Dehogy! -nyugtatgattam Yoon-t.
- Nem állok szóba Kook-al! -szomorodott el.
- Micsoda? -akadtam ki.
- Nem akarok.
- Mi?? Miért??
- Zelo...
- Jaj már! Verd ki a fejedből ezt a hülyét! Csak tönkre akart tenni!
- És sikerült... -motyogott.
- Meg a kis tökömet! Erősebb vagy mint ahogy Ő azt hiszi!
- De..
- Dongsaeng! Boldog voltál és leszel is. JungKook nálad jobbat nem is kaphatott volna!
- Szeretlek Unnie! -borult a nyakamba.
Együtt kimentünk,és Hope csak nézett rám. Nem értette,honnan van ennyi erőm. Az erő forrásom Yoon,és akiért ki akartam mászni az ágyból az ne más,mint Hoseok. Szeretem. icit megszédültem,mikor Yoon elment mellőlem,de Hope ölelő karjai megtartottak,és fejét megint csak vállamra tette. Imádtam így lenni vele. Testünk között nem volt rés,és épp ez az,amitől még jobban ragaszkodtam hozzá. JungKook hiába akart Yoon-hoz hozzászólni,Ő tántorított. Mikor előttem sertepert Dongsaeng,kitettem elé a lábam,és így JungKook karjaiba esett. Imádtam,hogy duzzogott,hiszen tudta jól,hogy direkt volt. Mi Hoseok-al a szobámba vonultunk,és csak az ágyat nyomtuk.
- Mondtam már,hogy gyönyörű szép vagy? -simogatta arcom.
- Már vagy harmincszor! -mosolyogtam.
- És azt,hogy szeretlek?
- Már vagy milliószor!
- Akkor újra elmondom: Szeretlek! -puszilta meg orrom hegyét.
- Én is ceretlek! -bújtam hozzá,és nagyokat sóhajtottam.
- Min jár az a pici fejed?
- Hogy elloptad a szívem,és nem adod vissza!
- 8 arany lakkal,8 réz és 8 vas lakattal őrzöm a szíved! -puszilta meg homlokom.
- Mondtam,hogy imádom,mikor megpuszilsz? -néztem rá.
- Ez jobb,nem? -csókolt meg gyengéden,és ajkai lágy mozgása az enyémen teljes mámorba ejtett.
- Jobb! -mosolyogtam rá,miután elváltunk egymástól.
- Tudod,hogy mi örökké együtt leszünk? -kulcsolta össze ujjainkat.
- Igen tudom! -pusziltam meg ajkait,és bújtam hozzá,míg a karjaiba el nem nyomott az álom.