2.fejezet

~Unnie! Azt hiszem szerelmes vagyok!

 

*Yoon POV*

Mikor Unnie nekiállt beszélgetni a fiúkkal Zelo-nak egyből leesett az álla. Mindig is csodálta Unnie-t,hogy van benne ennyi bátorság.

- A barátnőd megint alkot. -nyelt nagyot Zelo.

- Tudom! -mosolyogtam.

- Hogy lehet benne ennyi bizalom,és bátorság? -találgatott Zelo.

- Úgy,hogy Ő tökös csaj,míg Te egy pici béka vagy. -mosolyogtam rá.

- Hehehe...de vicces vagy! -öltötte ki rám nyelvét.

- Tudom. -bólogattam helyeslően.

Szeretem Zelo-t piszkálni. Igaz idősebb nálam,magasabb,de ez minket sosem érdekelt. Első perctől fogva kedveltük egymást,és mindig is jól kijöttünk egymással.

- Sziasztok. -jött oda az egyik srác abból a bandából,akikkel Unnie beszélt.

- Szia. -köszöntün egyszerre Zelo-val.

- Zelo? -hunyorított találóan a cuki arcú srác.

- Igen. JungKook? -vonta fel egyik szemöldökét a kis szöszi Zelo-m.

- Igen. Te biztosan Yoon vagy! -mosolygott rám JungKook.

- Így vagy. Honnan...? -néztem rá érdeklődően,hiszen a közelében normálisan gondolkozni se tudtam.

- Minnie mondta. -vigyorgott.

- Oh,értem. -pirultam el egy picit,de uralkodtam magamon.

Az érzéseimen nem tudtam,de ezen már meg sem lepődök. JungKook arca,és hangja megnyugtatta a lelkem,és annyira elvette az eszem,hogy csak mosolyogni és bólogatni tudtam minden egyes szaván. El tudtam volna olvadni is. Érdekes fiú volt,és valami vonzalmat éreztem a közelébe,mintha csak két mágnes lettünk volna. Engem valami furcsa érzés kerített hatalmába...nem tudom elmagyarázni mi,de már nem csak a hidegtől remegtem.

- Yoon! -jött oda Unnie és egy másik srác.

- Hm...? -tértem észhez,mert elbambultam JungKook ajkain.

- Megyünk? -nézett rám komoly arccal.

- Ja..aha...-nem tudtam,hogy mit mondok pontosan,mert JungKook teljesen elvette az eszemet.

- Mész Zelo-val,vagy jössz velem? -nézett a mögöttem álló fiúra.

- Megyek Zelo-val. -húzódtam közelebb hozzá.

- Akkor J-Hope...-fordult Unnie a fiú felé -,mi megyünk! -nézett fel Unnie a fiúra,és annyira de annyira másnak tűnt.

- Értem. -szomorodott el egy pöppet Hope - A telefonszámodat megtudhatom? -és itt azt hittem hogy rendelek papot is,de sajnos nem lehetett.

- Persze! -vette elő a telefonját Unnie és számot cseréltek.

- Hm..? -bökte meg a vállam JungKook.

- Te is..? -néztem fel rá,és elmosolyodott. - Okéé...adtam be a derekam,és mi is telefon számot cseréltünk.

- Na akkor mi megyünk is...-nézett Hope-ra Unnie. - Majd még beszélünk! -adott egy puszit Hope arcára Unnie,és én beszálltam Zelo mellé,és Unnie meg a piros kocsiba ült be,és Zelo ment megint elől.

A kocsiban csak JungKook telefonszámát tanulmányoztam,és Zelo csak egy rosszalló pillantást vetett rám.

- Mi a bajod...? -érdeklődtem,mert Zelo-t nem így ismertem meg.

- Semmi...-csak így visszavág.

- Állj meg! -kérleltem és a biztonsági övet elkezdtem kicsatolni.

- Meg ne próbáld! -emelte fel hangját.

- Hagyj békén. -szálltam volna ki a kocsiból,de megütötte a fejem,és bevágtam a kesztyűtartóba és képszakadás történt.

Arra keltem,hogy Unnie üvöltözik valakivel. Lassan nyitottam ki a pilláimat,és minden egyes szemrebbenés fájt.

- Te nem vagy normális. Ha bármi baja lesz,és a kipufogó csövet fogom lenyomni a torkodon,és a csillagcsavart fogom beleállítani a fejedbe! -kiáltozott Unnie.

- Elég...-sutottogtam.

Unnie azonnal lerogyott a kanapé elé. Szorosan fogta a kezem,és szeme tiszta könny volt. Óvatosan emeltem meg kezem,és a legördülő könnycseppet letöröltem arcáról.

- Jól vagyok...-pislantottam mélyet,hogy igazat mondok,mikor ez nem volt az.

- Nem érdekel. Ez az idióta megütött,ráadásul téged. -csuklott el Unnie hangja.

- Jól leszek,csak hadd pihenjek...-hunytam le pilláim,és megpróbáltam aludni.

Unnie zokogott. Hallottam,és éreztem remegő kezét.

- Gyere. -halottam haloványan Yongguk hangját és Unnie keze eltűnt a kezemről.

A fejem fájt,és nem akart mást csinálni csak aludni. De nem akartam Unnie-nak fájdalmat okozni,így pár órával beértem. Mikor kinyitottam a pilláim,Unnie Yongguk ölében ült,és aludt.

- Mi történt vele? -néztem Unnie-ra,és felültem.

- Kimerült... -simogatta Yongguk a karjában alvó lányt.

- Miattam...-sóhajtottam.

- Nem,Zelo miatt. De mi volt az ami így felcseszte az agyát? -nézett rám Yongguk.

- JungKook-al elég jól lebeszélgettem,és mikor jöttünk ide,még a kocsiban is az Ő telefon számát vizsgáltam,és Zelo erre berágott,hogy meg sem szólaltam,pedig tudja jól,hogy mekkora beszélőkém van.

- Értem... -húzta a száját Yongguk -,tudod Zelo furcsa fiú,és szerintem többet érez irántad mint barátság.

- De hiszen...-leblokkoltam.

Nem akartam hinni a fülemnek,és próbáltam kiverni a fejemből amit Guk Oppa mondott. Zelo meg én? Nem! Szó sem lehet róla! JungKook aki kell...mi? Miket beszek én? JungKook? Akkor tényleg kedvelem? Mi a szösz van velem? Ajj...nem akartam megbántani Zelo-t.

- Hol van most? -néztem Guk-ra.

- Fent!  A szobámba! -mondta. - De csak óvatosan. -aggodalmaskodott,és rongatta Unnie-t.

- Oké..-mentem fel az emeletre.

Ismerem a járást,hoszen egy idieig itt laktunk Unnie-val. Yongguk mindig Unnie-val aludt,mert így fértünk el. 2 szoba van,de a másikba nincs semmi. Zelo-hoz lassan nyitottam be,mert féltem tőle. Most először. Sosem tartottam Tőle,hiszen ártatlan fiúnak minősült a szemembe,de minden megváltozott bennem. A kilincset lassan nyomtam le,és léptem be a szobába. Zelo az ágy szélén ülve zokogott. Becsuktam magam mögött az ajtót,és megálltam. Nem mertem lépni. ~Mi van ha megüt? Megint?~ Nem akartam erre gondolni,de egyszerűen képtelen voltam kivenri a fejemből azt amit tett. Lassú és bizonytala léptekkel közelítettem meg a zokogó fiút,aki az ágy szélén ült. Letettem hátsó részem mellé,és megöleltem. Zokogása alább hagyott,s bújt hozzám. Jóleső érzés öntötte el testem,ami meglepett egy picit,de Zelo megnyugvása kezdte visszaadni nekem a bizalmat és bátorságot.

- Sajnálom. -szipogta,és könnyeivel áztatta a kötött pulcsim. - Nem akartam...-szorított magához még jobban,s kezem csak hátán és oldalán rohangált.

- Túléltem,nincs bajom. Ne tőlem kérj bocsánatot,hanem Unnie-tól. Tudod,hogy milyen makacs,és hogy mennyire szeret engem. Téged is szeret,mint barát,és nem akart veled kiabálni,csak félt engem. -ölelgettem Zelo-t.

- Tudom,de nincs erőm lemenni... -sziogott,és elengedett. - Te..tényleg nem haragszol? -pislogott árat,mert könnycseppjeitől összeragadtak pillái.

- Tényleg. -bólintottam,és megkönnyebült a lelke. - Kérdezhetek valamit?

- Ühüm. -bólintott a kis óriás csecsemő.

- Te többet érzel....irántam? -néztem fel rá,hogy tekintetünk összeforrjon.

- Nem...nekem rosszul esett,hogy nem rám figyeltél,és az a fiú...

- JungKook. -szakítottam meg mondandóját.

- Igen Ő,elvette az eszed. Sosem láttalak ennyire kivirultnak,és gyönyörűnek,és úgy éreztem,hogy kiszorít JungKook a szevedből! -nyelt nagyot Zelo.

Picit sokkolt amit mondott. Lefagyott az agyam,de gyorsan észhez térítettem saját magamat.

- Nézd Zelo...mikor már elkezdtem élni,te már akkor mellettem voltál! A legjobb barátom vagy. A lelki társam,és nem fog JungKook kiszorítani a szívemből. Nekem ahhoz túl nagy szívem van. -mosolyogtam rá,és adtam arcára egy puszit.

- Szeretlek Yoon. -ölelelt meg,és adott egy puszit arcomra.

Lementünk Yongguk-hoz és Unnie-hoz. Unnie még mindig aludt Guk ölében. Elmosolyodtam. Zlo olyan volt mint egy kisgyerek,és Unnie-t így elnézve olyan mint egy nagy baba. Szép és olyan édesen alszik. A konyhába voltunk Zelo-val,és ott teáztunk. Épp a csevegésünk kellős közepén voltunk,mikor megszólalt a telefonom.

- JungKook? -szóltam bele.

- Talált! -szinte láttam magam előtt,hogy mosolyog.

- Hogy hogy?

- Holnap kijössz megint a pályára?

- Persze. Miért?

- Csak érdekelt. Amúgy,mondtam már,hogy cuki a hangod a telefonba?

- Nem. -kuncogtam. Olyan aranyos.

- Akkor már ezt is tudod. Nos,akkor holnap találkozunk pici lány. Szia. -tette le a telefont.

- Szia. -olvadoztam.

Azt hittem,hogy Zelo-nak kell összekaparnia egy kis tálba kiskanállal,mert elvette az eszem JungKook.

- Na minden oké? -adott valaki egy puszit az arcomra.

Felkaptam a fejem,és Unnie volt az. Felkelt. Yongguk végig a nyomába volt,hiszen eléggé nyomott volt szegény.

- Persze. -bólogatta helyeslően.

- Kivel beszéltél? -kérezősködött.

- JungKook-al. -mooslyogtam,és Zelo picit sértődött fejet vágott. - Zelo! -szóltam rá,és elpirult.

Bolond.

- Pasizik! Szerintem vezessünk áramot az ajtóba. -javasolta Unnie-nak Yongguk.

- Szerintem is! Megcsinálod? -nézett Unnie Yongguk-ra.

- Hülyék! -durcáztam be.

- Na nekünk mennünk kell! -nyújtózkodott Unnie. - Még be kell vinnem téged a próbára. -mondta Unnie.

Tényleg. Ma lesz a próba,mint minden nap. A suliban lehetett jelentkezni színházi szakkörre,és nekem az megy. Imádom mikor a régi ruhákba öltözhetünk. Ma is lesz próba,de Unnie-val megyek,mert félt egyedül a sötétbe. Jövőhéten hétfőn lesz az előadás megtartva. Bárcsak JungKook is eljönne,és látna. Annyira boldog lennék.

Unnie és én elköszöntünk a fiúktól,és hazamentünk. Otthon egyből az ágyamba ugrottam,és a takaróm ölelgettem. Unnie nem szólt semmit,csak egy bögre teával a kezével állt meg az ajtóban.

- Mi van veled,Dongsaeng? -ült le az ágyamra,és én kicsavartam magam a takarómból. - JungKook óta vagy ilyen. -pislogott Unnie.

- Előbb utóbb én is felnövök! -vigyorogtam,és elbújtam a takaró alá.

- Még pici vagy egy kapcsolathoz. -oktatott ki.

- Unnie! Azt hiszem szerelmes vagyok! -néztem rá,és csak JungKook járt a fejemben.

- Még pici vagy hozzá. -jelentette ki.

- De Unnie! -nyávogtam. - Ideben -mutattam a szívemre -,valami furcsa érzés van. Nagyon gyorsan ver,és ha rá gondolok elkezd remegni a lábam,és a testem nem tudom mit csinál.

- Vonzódsz te a bajhoz! -mosolygott Unnie.

- De te is! -öltöttem ki rá nyelvem,és elmosolyodott.

- Lehet,de én legalább már megértem egy kapcsolathoz. 15 évesen én sem pasiztam ! -oktaott ki megint.

- Jó..deee....

- Nincs de. Ha össze is jönnél vele,vigyáznod kell magadra. Egy hajszálad is meggörbül és...

- Nem lesz bajom,hidd el,és a szerelem úgy sem ártott eddig senkisek sem! -erre Unnie elfehéredett. - Rosszat mondtam? -néztem rá kétségbeesetten.

- Nem...-sóhajtott,és kiment.

Ezt nem értem. Sosem volt ilyen Unnie. Hope óta lett olyan más. Féltőbb mint volt,és komolyabb is. Unnie elvitt a színházba,és végignézte a próbát,én csak tettem azt ami elő volt írva. Mikor végeztünk elmentünk vacsorázni. Jókat kacagtunk,és kibeszéltünk pár pincért. Otthon mint egy hulla estem be a szobába,és az ajtóba bealudtam. Valamikor 2 óra körül megébredtem,mert szólt a telefonom.

 

~Jó éjt szépség~

 

JungKook volt az. Annyira boldog voltam. És..hogy kerültem be az ágyba?? Unnie! Csak Ő lehetett. Boldogan írtam neki vissza.

 

~Jó éjt cukiság~

 

Annyira de annyira boldog voltam. Mosolyogva takartam be magam,és a plüsspandámat magamhoz öleltem.

- Szeretem. -suttogtam a pandámnak,és mosolyogva repültem az álmok szigetére,ahol pinden szép és jó volt.