~Az igaz szerelemnek sosincs vége!~
*Yoon Pov*
Nem mertem megszólalni, mikor Zelo elmondta nekem, hogy hazudott. Ő még soha nem hazudott nekem. - Ho...hogy-hogy hazudtál....? Te...- egyre távolodtam tőle.
- Yoon! Én szeretlek! - ölelt magához.. De kiszakítottam magam szorításából és az ajtónak estem . Ijedt tekintet ült szemében és az enyémben is.
- Ze...Zelo...? Mi...mi a fene...ütött beléd? -kérdeztem és hangom remegett.
- Te! Te és az édes hívogató ajkaid! - támaszkodik neki az ajtónak engem eltakarva. Én ellöktem magamtól és kirohantam.
Aztán még egy sort kiabáltam vele, majd Hope bevitt Unni szobájába.
- Yoon! Baj van? Mit mondott neked? - kerdezősködött Hope. Én csak tovább sírtam.
- Ne...nem akarok vá...válaszolni...- szipogtam. Amitől magához ölelt és hátamat simogatta.
- Sh...Minden rendben lesz! -yugtatgatott és JungKook csak idegsen járkált fel-alá a szobába.
- Egy fiúban sem lehet megbízni....- szipogtam tovább.
Aztán hallottam egy nagy durranást és egy puffanást.
- Unni...Unni!- kiakartam menni és sikerült is. Ahogy az ajtó kinyílt pont Zelo-t láttam meg.
- Yoon...Én..én...- nem jutott szóhoz.
- Te voltál?! - förmedtem rá.
- Yoon, figyelj sajnálom!
- Nem okoztál még elég bajt?! Kérlek menj el! Menj el, mert soha többet nem akarlak látni!
- De Yoon!
- Zelo! Azt mondtam nem!
- Jól van! De fogsz te még a karjaimba sírva borulni!
J-Hope megfogta a karomat és behúzott a szobába. JungKook utánam jött. Hope meg kint maradt.
- Yoon, kicsim, jól vagy? - aggódó arccal bámult rám. Én csak elfordultam tőle.
- Igen...- már a sírásgörcs ült rajtam.
- Yooni, fordulj ide, kicsim...!- a hangja megindította a könnyeimet.
- Ne...nem...
- Te sírsz? - fordította maga felé arcom,és akaratomon kívül is inkább a saját szobámba rohantam.
Bezártam az ajtót,és nem nyitottam neki ki,de egy idő után meghallottam,hogy énekel,és azt is,hogy zokog. Velem az a baj,hogy túlságosan is nagy a szívem! Kinyitottam az ajtót,és JungKook vállait átöleltem hátulról.
- Sajnálom....hülye vagyok! -suttogtam,és Unnie sehol sem volt,Hope-l együtt. - Hol van Unnie?
- A szobájába! Elég erősen leütötte Zelo.
- Ne..ne ejsd ki többet a nevét kérlek,Szerelmem! Szeretlek! -csókoltam meg.
Mind a kettőnk könnye folyt. nnyira összeszorult a szívem. Nem elég,hogy a legjobb haverom szerelmes belém,de még az életem is porrá akarja zúzni. Nem hagyhatom. Az ajkaimon csüngő fiút szeretem és más pasi nekem sosem kellene,csak is Ő! Elváltam tőle,majd mind a ketten felálltunk.
- Szeretlek! -suttogta,és megölelt.
- Én is! -szipogtam.
- Menj be Unnie-dhoz! -javasola,és én bementem.
Olyan volt mint aki alszik,pedig tudom,hogy az ütés miatt ájult el. Hope könnyei folytak Unnie karján. Sosem láttam még fiút sírni egészen Zelo-ig,és JungKook-ig és Hope-ig. Óvatosan tettem a kezem Hope vállára,aki összerezzent.
- Nem akar felkelni! -folytak könnyei.
- Unnie erős,felkel hidd el!
- És ha...
- Nem! Hoseok! Nem! Olyan nem történhet meg!
- Féltem!
- Mert szereted! Hidd el Unnie erősebb mint gondolnád! -mosolyogtam rá bíztatóan de könnyeim az ájult lány láttán elkezdtem megint utat törni maguknak. - Magnkra hagysz picit? -kérdeztem és elcsuklott a hangom.
Apró kis gombóc kelettkezett benne,és alig tudtam megszólalni. Hoseok kiment,és picit lenyugodott. Én Unnie ágya mellé rogytam le,és fogta meg Unnie Hoseok könnyeitől nedves kezét. Csak bámultam zerdületlen arcát,ami eddig értem kiabált. Hallottam,hogy miket mondott Zelo-nak. Hihetelen mennyire szeret. Bárcsak viszonozhatnám a szeretét! De..még pici vagyok hozzá. Ahogy JungKook-hoz is. Mikor Unnie pillái elkezdtek rezegni a szívem elkezdett gyorsan verni. Akartam kiáltani Hope-nak,hogy : "Felkelt" de a könnyektől nem tudtam megszólalni,mert a gombóc a hangomnak akadályt adott.
Mikor Unnie felkelt megbeszéltük ezt az egészet. Annyira utálom,hogy mindig tud rám hatni. Lassan felállt,és kimentünk. Hoseok szemei nagyra kerekedtek látván az erős lányt. Mikor elléptem Unnie-tól majdnem összeesett,de Hoseok megtarttta. Annyira boldog voltam,hogy van aki ennyire szereti Unnie-t. Én nem szóltam és nem is mentem JungKook közelébe se. Egyszer csak,valakinek a lábába megbotlottam,és JungKook karjaiba omlottam. Ő elmosolyodott és én bújtam hozzá. Unnie és Hoseok a szobába mentem,mi meg a sajátunkba. Sajátunkba? Juj! Nem hittem volna,egyszer ezt mondom,de hát igen. Szeretem JungKook-t.
- Nagyon buta voltam...-lépegetett két ujjam JungKook mellkasán.
- Nem! Te csak csupán féltél! -csavargatta a hajam.
- De Te még ezek után is így kitartasz mellettem...hihetetlen vagy! -mosolyogtam rá.
- Tudod nekem egyszer anyu azt mondta,hogy az igaz szerelemnek sosincs vége! -puszilta meg homlokom.
- Az biztos! -bólogattam helyeslően,és bújtam a szerelmemhez. - Mikor mondtam utoljára,hogy szeretlek?
- Már elégszer elmondtad! -kuncogott. Olyan aranyos.
- Zelo-t kitiltottam az életemből. Remélem Yongguk majd észhez téríti! -sütöttem le szemeim.
- Yongguk erős srác,neki van hatása Zelo-ra.
- Honnan tudod? -néztem szerelmemre.
- Ismerem régebbről Yongguk-t,hiszen Ő nagy kocsis...
- Az igaz. -hajtottam fejem szerelmem mellkasára,és apró szívecskéket rajzolgattam rá.
- Mindig szívecskék?
- Ühüm. -mosolyogtam,és lassan mély álomba zuhantam.
JungKook ölelő karjai biztonságot nyújtottak számomra. Tudtam,hogy senki nem bánthat,mert Ő itt van velem. Szeretem,amíg csak a szívem ver,az utolsó vércseppig harcolok érte ha kell,és Unnie-t is megvédem.
Bezártam az ajtót,és nem nyitottam neki ki,de egy idő után meghallottam,hogy énekel,és azt is,hogy zokog. Velem az a baj,hogy túlságosan is nagy a szívem! Kinyitottam az ajtót,és JungKook vállait átöleltem hátulról.
- Sajnálom....hülye vagyok! -suttogtam,és Unnie sehol sem volt,Hope-l együtt. - Hol van Unnie?
- A szobájába! Elég erősen leütötte Zelo.
- Ne..ne ejsd ki többet a nevét kérlek,Szerelmem! Szeretlek! -csókoltam meg.
Mind a kettőnk könnye folyt. nnyira összeszorult a szívem. Nem elég,hogy a legjobb haverom szerelmes belém,de még az életem is porrá akarja zúzni. Nem hagyhatom. Az ajkaimon csüngő fiút szeretem és más pasi nekem sosem kellene,csak is Ő! Elváltam tőle,majd mind a ketten felálltunk.
- Szeretlek! -suttogta,és megölelt.
- Én is! -szipogtam.
- Menj be Unnie-dhoz! -javasola,és én bementem.
Olyan volt mint aki alszik,pedig tudom,hogy az ütés miatt ájult el. Hope könnyei folytak Unnie karján. Sosem láttam még fiút sírni egészen Zelo-ig,és JungKook-ig és Hope-ig. Óvatosan tettem a kezem Hope vállára,aki összerezzent.
- Nem akar felkelni! -folytak könnyei.
- Unnie erős,felkel hidd el!
- És ha...
- Nem! Hoseok! Nem! Olyan nem történhet meg!
- Féltem!
- Mert szereted! Hidd el Unnie erősebb mint gondolnád! -mosolyogtam rá bíztatóan de könnyeim az ájult lány láttán elkezdtem megint utat törni maguknak. - Magnkra hagysz picit? -kérdeztem és elcsuklott a hangom.
Apró kis gombóc kelettkezett benne,és alig tudtam megszólalni. Hoseok kiment,és picit lenyugodott. Én Unnie ágya mellé rogytam le,és fogta meg Unnie Hoseok könnyeitől nedves kezét. Csak bámultam zerdületlen arcát,ami eddig értem kiabált. Hallottam,hogy miket mondott Zelo-nak. Hihetelen mennyire szeret. Bárcsak viszonozhatnám a szeretét! De..még pici vagyok hozzá. Ahogy JungKook-hoz is. Mikor Unnie pillái elkezdtek rezegni a szívem elkezdett gyorsan verni. Akartam kiáltani Hope-nak,hogy : "Felkelt" de a könnyektől nem tudtam megszólalni,mert a gombóc a hangomnak akadályt adott.
Mikor Unnie felkelt megbeszéltük ezt az egészet. Annyira utálom,hogy mindig tud rám hatni. Lassan felállt,és kimentünk. Hoseok szemei nagyra kerekedtek látván az erős lányt. Mikor elléptem Unnie-tól majdnem összeesett,de Hoseok megtarttta. Annyira boldog voltam,hogy van aki ennyire szereti Unnie-t. Én nem szóltam és nem is mentem JungKook közelébe se. Egyszer csak,valakinek a lábába megbotlottam,és JungKook karjaiba omlottam. Ő elmosolyodott és én bújtam hozzá. Unnie és Hoseok a szobába mentem,mi meg a sajátunkba. Sajátunkba? Juj! Nem hittem volna,egyszer ezt mondom,de hát igen. Szeretem JungKook-t.
- Nagyon buta voltam...-lépegetett két ujjam JungKook mellkasán.
- Nem! Te csak csupán féltél! -csavargatta a hajam.
- De Te még ezek után is így kitartasz mellettem...hihetetlen vagy! -mosolyogtam rá.
- Tudod nekem egyszer anyu azt mondta,hogy az igaz szerelemnek sosincs vége! -puszilta meg homlokom.
- Az biztos! -bólogattam helyeslően,és bújtam a szerelmemhez. - Mikor mondtam utoljára,hogy szeretlek?
- Már elégszer elmondtad! -kuncogott. Olyan aranyos.
- Zelo-t kitiltottam az életemből. Remélem Yongguk majd észhez téríti! -sütöttem le szemeim.
- Yongguk erős srác,neki van hatása Zelo-ra.
- Honnan tudod? -néztem szerelmemre.
- Ismerem régebbről Yongguk-t,hiszen Ő nagy kocsis...
- Az igaz. -hajtottam fejem szerelmem mellkasára,és apró szívecskéket rajzolgattam rá.
- Mindig szívecskék?
- Ühüm. -mosolyogtam,és lassan mély álomba zuhantam.
JungKook ölelő karjai biztonságot nyújtottak számomra. Tudtam,hogy senki nem bánthat,mert Ő itt van velem. Szeretem,amíg csak a szívem ver,az utolsó vércseppig harcolok érte ha kell,és Unnie-t is megvédem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése